A független képzőművészeti tanszék (f***k ) 2016 évi hegyeshalmi nyári workshopjának témái – az identitás, a migráció és az országhatár – jelenleg is aktuálisak. A Stúdió Galériában megrendezésre kerülő dokumentációs kiállítás az egyhetes intenzív munkát tematizálja. Bemutatja a bezárt határátkelő épületében és környezetében létrehozott projekteket, de további Hegyeshalomhoz kötődő és egy Albertkázmérpusztán, a határsávban 1989-ig elzárt faluban készült interjú, illetve egy éjszakai zöldhatár túra dokumentációja is szerepelnek a kiállításon. Kísérőprogramok: f***k gyorskurzus, témavezetés, színházi játék.
Bacsa Melinda, Bori Om, Erdődi Katalin, Erlauer Balázs, Farkas Evelin, Görög Dóra, Héjja János, Kollár Zsófia, Koleszár Stella, Kovács Gyula A., Kovács Máté, Malya Attila, Marczin I. Bence, Marton Zita, Menesi Attila, Molnár Ráhel, Monory Ráhel, Mostoha Marcell, Orbán György, Orosz Fanni, Szapu Dániel, Tóth Péter, Varga Dániel
A független képzőművészeti tanszék az ország számos egyetemén és főiskoláján van jelen ingyenes kortárs művészeti kurzusokkal, különböző képzési területeken. A kurzus idejére a tanszék beköltözik az adott intézmény falai közé, az előadásokon és workshopokon kívül különböző programok adnak alkalmat meghívott képzőművészekkel és más szakemberekkel beszélgetésekre, interaktivitásokra és együttműködésekre. A 2013-14 tanév óta 26 felsőoktatási intézmény különböző tanszékein valósult meg az ingyenes projekt, mintegy 1000 diák részvételével. A kurzusokon eddig több mint 75 művész és művészeti szakember tartott előadást, vagy vezetett workshopot.
http://
https://www.facebook.com/
a kiállítás nyomtatott anyagának támogatója: Copy Guru
a flying art courses támogatói: ERSTE Stiftung, Open Society Foundations
———
megtekinthető: 2017. október 21-ig
FKSE Stúdió Galéria
1077 Budapest, Rottenbiller u. 35.
nyitva tartás: K, Cs, P, Szo: 14:00-18:00, Sze: 16:00-20:0