A felvételek részben a világ legnagyobb távcsöveivel készültek, de vannak köztük kiemelkedő amatőrök felvételei is. A Magyar Csillagászati Egyesület szerkesztésében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létrejött hazai kiállítási anyagban a FETTU képanyagán kívül Éder Iván hazai asztrofotográfus felvételei is szerepelnek.
A tematikus tablók a közvetlen szomszédunktól, a Holdtól kiindulva a legtávolabbi galaxisokig kalauzolnak el, növekvő távolságuk szerint. A mai gyermekek többsége úgy nő fel, hogy nem ismeri a Tejút látványát, mivel a városi fények eltakarják előlünk az égbolt halványabb objektumait. Fényszennyezés mentes helyekről Galaxisunk fénylő sávjának fényesebb bugyrai szabad szemmel is láthatók. Így külön hangsúlyt kapnak Tejútrendszerünk csillaghalmazai és ködei a kiállításon. Ezen objektumok jelentős része, és a szabad szemmel látható csillagok 5000 fényévnél közelebb vannak hozzánk. Érdemes tehát úgy végigjárni ezeket a képeket, hogy közben arra is gondoljunk: az emberiség történelmének jelentős része abban az időszakban zajlott, míg a képeken létrehozó fény a Világegyetemben utazott.
Földtől az Univerzumig – csillagászati fotókiállítás
A Csillagászat Nemzetközi Évéhez kapcsolódva indult el egy nemzetközi kezdeményezés a Földtől az Univerzumig (From Earth to the Universe, FETTU) címmel, mely akció segítségével nagy felbontású képanyagot bocsátanak a kiállítók rendelkezésére.