A Los Angelesben 2002-ben, majd a barcelonai Kortárs Művészeti Múzeumban (MACBA) és a helsinki Kiasmában is bemutatott mű a folyó metaforáján keresztül hoz létre egy olyan művet, mely egyszerre történelmi lecke, meditáció az időről és a veszteségről és egyúttal a néző érzékeire mélyen ható, szuggesztív alkotás.
„A dunai Exodus” címmel Forgács Péter egyórás dokumentumfilmet készített 1997-ben, mely Andrásovits Nándor hajóskapitány és amatőrfilmes 1939–40-es felvételeinek felhasználásával készült, és a második világháború menekültjeit mutatja be. A kapitány előbb Kelet-Európából Palesztinába menekülő zsidókat szállította a Fekete-tengerre, majd a egy évvel később ellenkező irányba a Besszarábiából emigráló németeket, s a fedélzeten látottakat megörökítette kamerájával is. Forgács 2000 és 2002 között a Los Angeles-i Getty Museum ösztöndíjasaként hozta létre azt a nagyszabású interaktív installációt, mely korábbi filmjének és az abban megjelenő párhuzamos történeteknek további, immár térbe helyezett interpretációja. Az installáció középpontjában egy hatalmas vetítőterem áll, öt, egymás mellé helyezett vászonnal, panorámaszerű képi folyammal. A teremben a látogatók érintőképernyők segítségével navigálhatnak a folyón és a képek között. A központi térből nyíló kisebb szobákban egyik oldalon a zsidók történetét ismerhetjük meg némafelvételek, interjúk és egyéb háttéranyagok segítségével, másfelől a besszarábiai németekét hasonló módon.