A kArton Galéria a Finn Képregényfesztivál és a tallini Rajzfilmfesztivál után most itthon, a Holdudvar Galériában is bemutatja Frame Up című tárlatát. A frame up kifejezésnek sok jelentése van az angolban: koholt/hamis vád, előre kitervelt gonosztett, megrendezett ügy/komédia.
Mi más a képregény, ha nem egy megrendezett komédia? Az pedig, hogy nincs magyar képregény, egyszerűen hamis vád. Ahogy ezt a legtöbb nemzetközi képregényes összefoglaló kiadvány sugallja. Pedig azontúl, hogy az ötvenes évektől kezdve generációk nevelkedtek magyar képregényrajzolók művein, régi mestereink munkái megjelentek több ifjúsági magazinban a keleti blokk országaiban, sőt Skandináviában is felbukkantak néha.
2005 táján új lendületet kapott a képregénykultúra Magyarországon: több fiatal tehetséges grafikus kezdett képregénnyel foglalkozni, alkotócsoportok, kiadók alakultak, nekik köszönhetően egyre több kiadványban és rendezvényen lehet megismerni a magyar képregény múltját és jelenét.
A tárlaton a kortárs művészek a képregény egyik legfontosabb alkotóelemével a kerettel ez alkalommal kiemelten foglalkoznak. Hiszen a képregényben keretbe kerül a cselekmény és a szövegek is. A művészek egyénien megalkotott képkeretei kontextust teremtenek a meglévő képregényoldalaik számára.
Az eredeti Frame up kiállítás válogatott anyaga Zórád Ernő, Moldova György Verhetetlen 11 című regénye alapján készült eredeti képregényével egészül ki.