Françoise Gilot (1921, Neuilly-sur-Seine) idén ötödik alkalommal mutatja be műveit egyéni kiállítás keretében Budapesten, a Várfok Galériában. Eddigi életműve, mely jelenleg majd’ hetven évet ölel fel, átíveli a XX. század művészet történetének nagy részét.
A fiatal Gilot az 1940-es évek táján kezd festészeti téren kibontakozni, többek között Rozsda Endre szárnyai alatt. Bár egyikőjük sem tartotta viszonyukat mester-tanítvány jellegűnek, Gilot sokat tanul Rozsda elmélkedéseiből, miközben a magyar festő műtermében több alkalommal is megörökíti a 20 éves, hozzá titokban járó művészpalántát. Françoise gyermekkora óta tanult rajzolni, festeni. Különböző művészeti akadémiák elvégzése után ismerkedik meg Picassóval (ráadásul egyik saját kiállításának megnyitóján) a háború alatt, 1944-ben. Ez a találkozás, mely egy nagyjából tíz éves kapcsolat kezdetét jelentette, és melynek gyümölcseként világra jött Paloma és Claude, nem múlhatott el nyomtalanul Gilot művészetében. Későbbi pályája során kiadott életrajzi és elméleti írásai is kiválóan tükrözik, mennyire érzékeny volt a festészet elméleti oldala iránt. Több elbeszélése közül a Magyarországon is megjelent két kötet révén (Életem Picassóval – 1964; Picassóval az arénában – 2004) kapcsolata a XX. századi festészet egyik legnagyobb mesterével sokak számára ismert. Gilot számtalan alkalommal idézi köteteiben a festészetről tartott elmélkedéseit Picassóval és a szűkebb baráti körrel (akik között olyan más művészóriások is voltak, mint Matisse), beszélgetéseiket a kompozícióról, formákról, színekről, síkokról. Gilot ezalatt az időszak alatt kevesebbet festett olajjal, inkább a „gyorsabb” és puritánabb technikákat kedvelte, pedig nagyszerű koloristaként vonult be később a köztudatba (Gilot művészetére valójában Matisse volt nagy hatással korábban). Picasso mellett nem csak nőként volt nehéz megállnia a helyét: művészként talán még nagyobb kihívás volt túltennie magát festő párja erején. Gilot festészetének alakulása nem kerülhette ki a picassói hatást – az elméletet gyakorlatban elsajátította és magáévá tette -, ugyanakkor hamar, már az ötvenes évek közepétől kezdve sikerült levetnie magáról e nyomokat és rátalálnia saját érett stílusára.
Françoise Gilot életét csak rövidebb ideig határozta meg a Picassóval eltöltött időszak, de még a mai napig gyakran e ténnyel társítják nevét automatikusan. Pedig Gilot kiérdemelten szerzett magának világhírű nevet festőként. Erőteljes színeket ötvöző, az absztrakt és a figurális képi világ határán mozgó alkotásaiban az egyszerűségre törekszik, a színek tonalitásainak összehangolására, miközben a világról alkotott filozofikus látásmódját tömör, világos kompozíciókba sűríti.
A festőnő, aki az év nagyobb részét New Yorkban, a nyarat pedig leginkább párizsi műtermében tölti, még aktívan fest ma is. A Várfok Galéria Várfok Termében most bemutatott festményei egy válogatást nyújtanak az elmúlt években készült munkáiból. E munkák a kilencvenes évek közepe óta festményeire jellemző vonásokat őrzik: a képen a színek és a struktúrák játékosan építik egymást. Az utóbbi időkben – ellentétben a korábban általa alkalmazott metódussal, mikor a leíró elemektől távolodva komponálta képeibe a struktúrákat és a színeket – non-figuratív kompozíciók adják meg képeinek alaphangját, melyből továbbfejlődve egy esetleges konfiguráció felé, teszi láthatóvá a plasztikus jeleket. Egyik monografikus kötetében olvashatjuk, hogy Gilot a „szín tulajdonságainak felfedezője”. Míg pályafutása elején a tónusok egymáshoz való viszonyát használta fel a különböző síkok térbeli kialakításához, a színeket mind inkább érzéseinek, érzelmeinek kifejezésére használta fel. „El kell túloznunk, amit a plasztikus képzelet sugall felénk, tovább kell gondolnunk azt, és amikor a piros már betölti az egész teret: megszűnik színként létezni, átalakul egy érzelemdús légkörré, vagy még ennél is többé, egy jelentéshordozóvá”, vallja Gilot. Képein az elsődleges színek a meghatározók, a „színkulcsok”, de festményeit középtónusú színekkel, egymáshoz képest közeli értékkel rendelkező alkotóelemekkel kezdi általában, melyek egymást ragozva és kiegészítve hajlanak végül a hideg vagy a meleg felé. Ezen interakciókon belül válik ki a domináns szín, mely egységessé alakítja végül a festmény egészét és teszi szükségessé a harmadfokú „színhangolást” és a kontrasztok kialakítását. Gilot, még legkülönbözőbb korszakain keresztül is, mindig előszeretettel használt szimbólumokat alkotásain. Emellett nagy érdeklődéssel fordult kezdetek óta a mitológiai témák és a mítoszok felé, melyek szerinte sokszor nagyon is emberi történeteket vázolnak fel: Gilot képein e mitologikus elemek új értelmezésben tűnnek fel, az ő saját értelmezésében. A jelenlegi kiállításon a sors kifürkészhetetlen útjai, az életben felmerülő gordiuszi csomók okozta terhek szimbólumai emelkednek ki a kompozíciókból. „A kép egy cselekvés, mely során a célpont és a nyíl halálos precizitással találkozik, mely nem enged teret sem a kételynek, sem a habozásnak”. A festő a cselekvés előtt vagy után kell, hogy gondolkodjon a műről, az alkotás folyamatáról: festés közben mellőznie kell ezt, minden erejét az alkotás folyamatára kell koncentrálnia, írja Gilot. Elméletét hűen tükrözik képei.
Françoise Gilot munkáit a Várfok Galéria először 2000-ben mutatta be. Azóta a magyar közönség számos művével találkozhatott már a Galéria egyik vagy másik termében. Személyesen legutoljára 2007-ben látogatott el Magyarországra, mikor is felavatta a Várfok utcában létesített szabadtéri kiállítófelület-sort, a Galéria 19-et. A francia és amerikai elismerések sorát (kitüntették többek között a Francia Nemzeti Érdemrenddel és a Francia Becsületrenddel, tagja a new yorki National Academy of Design-nak) magáénak tudó Françoise Gilot munkái számtalan múzeum gyűjteményének részét képezik világszerte (MOMA, New York; Városi Modern Művészeti Múzeum, Párizs …).
Françoise Gilot idén novemberben tölti be 88. életévét.
