Stanislaw Lem 1974-es A futurológiai kongresszus című kisregénye
Ijon Tichy delírikus jövőutazását írja le. Az űrkutató, miután polgárháborúba
fullad a kongresszus, amelyen részt vesz, viszontagságos úton megmenekül, majd
több évtizedes hibernálás után 2039-ben ébred újra egy tökéletesnek tűnő
világban, melyről hamarosan kiderül, hogy a képzelet szüleménye, amit a
levegőbe fecskendezett hallucinogén anyagok tartanak életben. Míg a
futurológiai kongresszus a jövő tervezhetőségébe vetett hit szimbóluma, az új
világot egyre bizalmatlanabbul szemlélő Tichy alakja a valóság-észlelés
folyamatos változását testesíti meg.
Lem elbeszélésére
hivatkozva a Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros 13 nemzetközi művész
munkáját mutatja be Futurológusok
kongresszusa címmel. A kiállításon a dunaújvárosi bemutatóra készült alkotások mellett
terveket és ötletek is láthatók. Több munka kiindulópontjául az a felismerés
szolgál, hogy a múlt elképzelése a jövőről múltként tükröződik a jelenben. Ma
már jól látható, hogy amit a múlt a jövőről gondolt, más formában valósult meg,
az egykori víziók és utópisztikus elképzelések mégsem veszítették érvényüket.
Azért érdekesek, mert nemcsak a korabeli gondolkodásmódra, hanem az ismeretszerzés és megértés, valamint az imagináció
jelenkori formáira is ráirányítják a figyelmet.
Ennek vizsgálata
különösen érdekes egy olyan építészeti és szociális közegben, melynek elemeit
egy univerzális érvényűnek gondolt központi terv határozta meg. A művészek
Dunaújváros történetéhez, illetve személyes tapasztalataikhoz köthető
időtávlatokat teremtenek munkáikban, s a dokumentáció, spekuláció és
kísérlet eszközeivel arra kérdeznek rá, hogy van-e összefüggés és átjárás a
különböző korok képzeletvilágai között, hogy megeleveníthetők és újra
belakhatóak-e a múlt színterei, s hogy milyen személyes és kollektív élet- és cselekményterek alakíthatóak ki e reflexió
mentén.