G. Horváth Boglárka frissen diplomázott a Budapesti Képzőművészeti Egyetem festő szakán Károlyi Zsigmond tanítványaként. Diplomamunkája megzavarta a szokásos – természetesen komoly, elmélyült, egyetemhez illő – bírálati rendet. A két, egész alakban ábrázolt politikus közt tanácstalanul?, elveszetten?, infantilisen? gunyorosan? pózoló ifjú festőnő hozzányúlt valamihez, amiről állítja, hogy egyáltalán nem direkt, és egyáltalán nem a festészet határain túlnyúló értelmezés vezette, mégis a néző, – hozzáértő és kevéssé hozzáértő egyaránt – találónak érezheti, sőt eltaláltnak érezheti magát. Kimond valamit egy egyszerű/sített nyelven, amit ugyanilyen egyszerű/en/sítve hallunk mondunk magunk is.
Talán akkor járunk el helyesen, és az alkotó szándéka szerint, ha kérdésnek fogjuk fel a képet és nem állításnak. És tudjuk, hogy a jó kérdés sokkal élőbb, hitelesebb, mint sok hamis, üres, fáradt, rutinos válasz. A jó kérdéshez tér kell, amit hívhatunk akár szabadságnak is.
Orbán György