Gadányi Jenő (1896–1960) emlékkiállítása a Szentendrei Képtárban
(2007. március 9.–április 15.)
Gadányi Jenő festőművésznek 2006-ban ünnepeltük születésének száztizedik évfordulóját. A mostani emlékkiállításnak azonban nem ez adja elsődleges apropóját, hanem sokkal inkább az a bizonyos időszakonként feltörő hiányérzet, hogy még mindig nincs egy átfogó, az egész életművet feldolgozó monográfia. Egy generáció felnőtt azóta, hogy utoljára 1986-ban éppen itt, a Szentendrei Képtár adott otthont egy nagyobb áttekintésre lehetőséget nyújtó kiállításnak. Bár a Gadányi Jenő Művészeti Alapítvány kezdeményezésére több-kevesebb kivétellel évenként sor kerül egy-egy Gadányi kiállításra, elsősorban a jobban ismert képek szerepelnek rajtuk.
A mostani kiállításon igyekeztünk kevésbé ismert munkákat, sőt a szentendrei közönség számára először látható műveket bemutatni. A pécsi Janus Pannonius Múzeum igen gazdag Gadányi-kollekciója adja a törzsanyagot. Egy több évtizede lappangó1958-59-ben készített falikárpit karton is előkerült az esztergomi Keresztény Múzeumban. Ezen kívül még számos vidéki közgyűjtemény, a hagyatékot őrző család és néhány magángyűjtő segítő közreműködése tette lehetővé azt, hogy most megint nagyobb rátekintésünk legyen az életműre.
A művész minden alkotói periódusa képviselve van a pályakezdő húszas évektől kezdve az ötvenes évek végéig terjedő időszakig. A festmények mellett Gadányi Jenő művészeti írásai is arról tanúskodnak, hogy a művész jól ismerte korának legújabb művészeti törekvéseit. A hazai progresszív törekvéseket tömörítő KUT-nak (Képzőművészek Új Társasága) és az UME-nak (Új Művészek Egyesülete) tagja, utóbbinak választmányi tagja lett. 1946-ban meghívták a már kicserélődött vezetőséggel és tagsággal rendelkező Szentendrei Festők Társaságának tagjai közé.
A művész írásait, a kor művészeti kritikáit tartalmazó, a művész özvegye által összeállított kötet (Egy fiók tartalma) jól tükrözi a két világháború közötti művészeti vitákat, a modern és a konzervatív törekvések összecsapását.
Gadányi Jenőnek a haladó felfogás iránti elkötelezettségét bizonyítja, hogy a második világháború után megalakult Európai Iskola (1946-48.) alapító tagja lett. Rövid ideig taníthatott az Iparművészeti Főiskolán, de rá is az a sors várt, mint hasonló gondolkodású pályatársaira. Deim Pál festőművész az 1986-os kiállítás megnyitóján nem kis iróniával fogalmazta meg: „Őt is eltávolították az Iparművészeti Főiskoláról. Ezt a portással közölték vele, gondolom ezt is kíméletből, minek fáradjon fel az emeletre. Kiállításokkal sem zaklatták. Tehát az aranykor következett, csendes, magányos alkotóévek, s ez Gadányi életében valóban a legtermékenyebb időszak volt. Kutatásaiban ekkor jutott a legmesszebbre.”
1946–1953 közötti évekre esik békásmegyeri korszaka, amikor a kitelepített svábok által itt hagyott házakba költöztettek Gadányin kívül még számos művészt, köztük Kassák Lajost, akivel igen jó kapcsolatban voltak. Gadányi Jenő csak 1956-ban állíthatott ki újra, majd egy évvel később sor került gyűjteményes kiállítására az Ernst Múzeumban.
Gadányi nem csak elméletben, de képei tanúságai szerint is kísérletezett az absztrakcióval, emellett azonban azt vallotta, hogy a modern művészet nem nélkülözheti sem az elvont, sem a tárgyi ábrázolást. Egyaránt festett figurális és geometrikusabb képeket. Elvont táji kompozícióinak csak kiindulást jelentett a természet, a felszínen túli szellemi tartalmakat kutatta újabb összefüggéseket, törvényszerűségeket feltárva. (Bodonyi Emőke)