Az
Utazó Rajziskola egy oktatás alapú, közösségépítő eseménysorozat,
melynek első állomása és debütálása a 2010-es Gallery by Nighton lesz. A
felvetett témák mentén, meghívott művészek és szakemberek
délelőttönként „rajzórákat” tartanak a Stúdió Galériában, majd az itt
készült közös munkákból estéről-estére kiállítás nyílik. A különleges
rajzórákon olyan középiskolás fiatalok vesznek részt, akik az előzetes
felhívásra jelentkeztek. A rajzórák célja elsősorban nem a rajz
tanítása, hanem egy minél konkrétabb kommunikáció elősegítése a rajz
segítségével. E –csapat munkában elkövetett- kommunikációs kísérletek
lenyomatai az esti megnyitókon lesznek láthatóak, ahol a látogatók
betekintést nyerhetnek egy műhely-szituációba, és a néhány órával
korábban megszületett munkákat bemutató friss és dinamikus kiállításba.
Az esti kiállításokon látható munkákon keresztül a művészek által
kidolgozott „alternatív” oktatási mód, vagy munkamódszer is
megismerhetővé válik. A rajzórákat vezető művészeknek és szakembereknek
itt tehát csupán segítő szerepe van: ők alkotják meg azt a helyzetet,
amelyben a Rajzolók dolgoznak, és témafelvetéseikkel ők biztosítják a
közös munkához szükséges keretet.
Bartha Sándor-Vass Sándor: Amortizált ütés: Hogyan dolgozzák fel a fiatalok a médiában,
az utcán, esetleg a családban látott/tapasztalt erőszak tényét? Milyen
pozícióba helyezkednek ilyenkor és miként értelmezik azokat? A „rajzóra” során, – egy erőszak-ellenes
kampány részeként- a Rajzolók megfogalmazzák a társadalomban
elhatalmasodó agresszióval kapcsolatos állásfoglalásukat, melyhez a
városi vizuális kommunikáció sajátos nyelvezetét és műfajait is
felhasználják.