Rácmolnár Sándor (1960, Miskolc) legutóbb szinte pontosan egy éve állított ki a Várfok Galéria XO Termében (Szinkronitás). Akkor a tárlat különlegessége abban állt, hogy először lehetett egy kiállítótéren belül megtekinteni az alkotó művészetére jellemző két megközelítési formát. A kiállításon együttesen szerepeltek „hagyományosabbnak” nevezhető művek – festmények -, és elvontabb, Rácmolnár „magánmitológiáját feldolgozó”, számítógép felhasználásával készült egyedi UV-printek. A most nyíló Várfok Termi kiállítása is tartogat újdonságot. A Rácmolnártól jól ismert furcsa, játékos, ugyanakkor az ősi, barlangrajzokat is idéző alakok – melyeket eddig különleges színű, olykor tükörfelületről visszaköszönő egyedi printjeiről ismerhettünk -, most akvarellceruzával megrajzolva, lazúros akril háttér előtt jelennek meg. Az éles kontúrú, eddig számítógép segítségével előállított egymásba épülő, antropomorf alakokat felvevő jelek és szimbólumok tehát manuálisan kreált montázs-kollázs papírmunkákká váltak. A kiállítás címe – Graphic Novel – szó szerint lefordítva „grafikus/rajzolt regényt” jelent magyarul. Az angolul „comic strip”, illetve „comics” névvel illetett irodalmi-művészeti műfaj, magyarul a képregény, kicsivel több mint egy évszázada született meg, és nagyjából száz éve nyerte el a ma általánosan használt formáját és struktúráját (egymást követő, összefüggő, rajzolt képkockák, buborék-szövegekkel, vagy képaláírásként funkcionáló szövegrészekkel). Rácmolnár Sándor kiállítására a képregény hosszú történetének csupán egy szelete vonatkozik, vagyis a Will Eisner által megteremtett „Graphic Novel” műfaja, melynek keretében Eisner más síkokra helyezte az addig bevett képregény struktúrát, szó szerint „képes regényt” létrehozva ezáltal.