A világhírűvé lett magyar fotográfusok szinte mindegyikénél folytak vagy folynak kutatások magyarországi gyökereik felderítése érdekében. André Kertész szinte minden itthon töltött percét ismerjük, Munkácsi Márton, Robert Capa, Moholy-Nagy magyarországi éveiről jelentetett már meg könyvet a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Mai Manó Ház. Egyedül Brassai az, akinél nagyon keveset tudunk magyar kötődéseiről, pedig 18 éves koráig itt élt, s számos rokona, hozzátartozója lakik és lakott mind Erdélyben, mind Magyarországon. Felgöngyölítettük Halász Gyula, (ahogy a családban nevezték: Gyulus) még élő rokonait, kapcsolatait, felkerestük azokat a helyszíneket, ahol több-kevesebb rendszerességgel megfordult. Az utolsó pillanatban vágtunk bele ebbe a munkába. Ennek eredményeként új ismeretek visznek közelebb Brassai személyiségének, művészetének jobb értéséhez. Több olyan korabeli vintage fotográfia, rajz, levél, dokumentum került elő, melyek némelyike fél évszázadig hevert a szekrények mélyén. Ezek összegyűjtésével, interjúk lejegyzésével, források felkutatásával jutottunk közelebb Brassai életének eddig jobbára rejtett eseményeihez, melyek ilyen-olyan áttétekkel művészetében is nyomon követhetőek. A kiállítás és a könyv több, még sohasem publikált, a családtagok, magánszemélyek, gyűjtemények birtokában lévő képpel, dokumentummal járul hozzá az eddig ismert Brassai-kép teljesebbé válásához.
Kincses Károly