A fonográf és a rádió új korszakot nyitott a kommunikácó történetében. Az emberi hang reprodukálhatóvá, rögzíthetővé és a világ bármely pontján hallhatóvá vált. A hang reprodukálásának lehetőségével azonban nem éltek azonnal a művészek. Próbálkozásaik csak a XX. század eleji művészetekig vezetnek vissza, és nemcsak különbözőek, de a legkülönfélébb műfajokhoz is kapcsolódnak (költészet, zene, rádiós hangművészet, konkrét művészet, installáció, multimédiás mű), ezért gyakran nem a hangművek közé sorolják be őket.
Bár az akusztikus jelenségek mára létjogosultságot nyertek a művészetkritikában, a csend, a zaj, a hangközvetítés, a közvetítési zavar, a hangművészet története egyelőre csupán egymástól elszigetelt pillanat a művészet történetében. A hangnak, mint hangművészetnek vagy konceptuális, multimédiás művészetnek alig van irodalma. Kultúránk a hallás fölé rendeli a látást. A hangot vagy a vizuálisan megjelenített tárgynak tekintjük, vagy a kimondhatatlan metaforájának, vagy a zenét értjük alatta.
A Városi Művészeti Múzeum most megnyílt nemzetközi hangművészeti kiállítása a Napóleon-házban a legújabb törekvésekből kínál 93 művet. Ezek érdekessége, hogy szinte valamennyi fotóval és szöveggel kapcsolódik össze, és installáció, vagy más esztétikailag megformált vizuális műalkotásként jelenik meg, vagyis hangzó képző- vagy vizuálisművészeti alkotás. A 23 országból felkért alkotók és művészcsoportok nagy része nemzetközileg ismert európai zene-, installáció vagy videoművész, köztük számos osztrák, török, német, svájci, orosz, szlovén, szerb, stb és két magyar: Németh Ilona (Dunaszerdahely) és Szkárosi Endre (Budapest). A kurátor Gue Schmidt osztrák installáció-és hangművész, aki maga is szerepel a tárlaton.
Hallani annyi, mint látni – Hang-Fotó-Szöveg-Installáció
A kiállítást július 14-én, pénteken 18 órakor Dr. Elke Atzler, az osztrák Kulturforum igazgatója nyitja meg. A vendégeket köszönti N. Mészáros Júlia múzeumigazgató.