Az Ericsson Galéria és a Godot Galéria 2004 óta ötödik alkalommal állít ki közösen egy-egy mûvészt, az eddigiek Bács Emese, Bukta Imre, Szurcsik József és Tamási Claudia voltak. Az együttmûködés lényege, hogy megmutassuk azt, hogy két egymástól eltérõ profilú kiállítóhely programjában is vannak közös pontok, tehát vannak olyan értékek a kortárs képzõmûvészetben, amelyek általánosabb mondanivalót hordoznak. Az egyik tér egy nagyvállalat bemutatóhelye, ahol elsõsorban a saját munkatársai illetve partnerei részére illetve ízlése szerint szerveznek kiállításokat, a másik pedig a hazai képzõmûvészeti élet egyik legkarakteresebb mûvészcsapatával rendelkezõ magángalériája. A közös munka során mindig létrejön az adott kiállítást, mûvészt bemutató katalógus is. feLugossy mostani katalógusa egy fokkal tágabb válogatást ölel fel, hiszen nem csupán a két kiállítás anyaga, de Laca jellegzetes arcai illetve az idei MODEM-es életmû kiállításának néhány installációját is tartalmazza a kiadvány, mely a két megnyitón elvihetõ lesz.
„Ahogy azt a cím is sejteti, a kiállítás ellentétpárokból építkezik, melyek a mûvész belsõ konfliktusainak szimbólumaiként is értelmezhetõek. Fura, de már nem szeretek mûvész lenni. Fura ez valaki olyan szájából, aki a mai napig alkot. Aki nem élvezi, amit csinál, az felhagy vele (fõleg, hogy mûvészként olyan kiváltságos helyzetben van, hogy gyakorlatilag bármi megengedett számára, akár a mûvészként egy ideig nem „funkcionálás” is). feLugossy azonban ezzel szemben élvezi az alkotás folyamatát.
Az állandóan új élmények felé kutakodás és vágyakozás ezúttal a lakkosan csillogó szikszalaggal körbetekert ujjakban manifesztálódnak, melyek a valami új létrehozása iránt érzett csillapíthatatlan vágy megtestesítõi is egyben. A vágynak, ami kiemeli a mûvészt az átlagból és egy egészen más dimenzióba helyezi.
A kiállítás anyaga kifejezetten ebbõl az alkalomból készült, és szándékosan nem a festményekre, hanem az installációkra, szöveges megoldásokra koncentrál, létrehozva ezzel a fotók, tárgyak, szövegek és képek furcsa egyvelegét.
feLugossy ezúttal is a rá jellemzõ technikákkal operál – mégis úgy tûnik, hogy a „kéz, ami szereti rátenni magát arra, ami számára kedves” új dolgok felé nyúl, megalkotva ezzel valami autentikusan, mégis újszerûen feLugossysat.
feLugossy László, a képzõmûvész. A fényképész. A dalszövegíró. Az alapító (például a szentendrei Vajda Lajos Stúdióé, az A. E. Bizottságé, az Új Magyar Akrobatika music-performance, és a Batu Kármen zenekaré). feLugossy László, a polihisztor.
Mûvészetének meghatározó eleme a mûvészeti ágak közti éles határvonal elmosása, a különbözõ technikák összeolvasztása. feLugossy munkássága tökéletes bizonyíték arra, hogy a (poszt)posztmodernben bármi és minden képezheti a mûvészet tárgyát, és, hogy az egymástól egyértelmûen elkülöníthetõ mûvészeti stílusok kora letûnõben van. A képzõmûvészet, a fotómûvészet és a költészet keverése audiovizuális elemekkel jellemzi alkotásait, mely módszer szokatlan, új mûtárgyak születését eredményezi.
Az autodidakta módon, empirikus úton szerzett tudás állandóan új technikák kipróbálására ösztökéli, ezért nem meglepõ, hogy mûvészete ennyire szerteágazó.
feLugossy nem fél megmutatni önmagát, mindenféle görcsösség nélkül, a legtermészetesebb módon, kíméletlenül õszintén tárulkozik ki alkotásain keresztül.
A Munkácsy-díjjal, a Neufeld Anna Alapítvány Hincz Gyula díjával, a Media Wave Párhuzamos Kultúráért Díjjal, valamint a Herczeg Klára és a Ködöböcz József díjjal kitüntetett mûvész üde színfoltját képezi a mai magyar képzõmûvészetnek.” – Tóth Dorottya
