Harmonia nobile

„Boldinak láthatóan egyetlen szenvedélye van, de az annál erősebb: a kő, méghozzá annak is a legnemesebb fajtája, a márvány, s annak megformálása iránt érzett szenvedély. Köveket szerez be, köveket gyűjt maga köré, és kövekből alkotja meg a maga külön világát. (…) Amikor zárt kőtömbjeiből kezet, lábfejet, ülő aktot, fejet, anya-gyermek párost vagy szinte absztrakt formát alakít ki, a Brancusi-féle hagyományt viszi tovább. Szobrai mindig organikusak, az alkotó a női test plasztikájából indul ki, s az, többé vagy kevésbé rejtve, esetleg éppen kifejezve, de mindig jelen van a művekben. Amennyiben az alakok mint figurák még jól felismerhetőek, fejük többnyire szorosan, nyak nélkül tapad a testükhöz, és arcukat legtöbbször felfele fordítják, mintha el akarnának szakadni a földi léttől, saját maguktól is, hogy valami távolabbi, messzebb lévő világ felé tekintsenek.”

 (Passuth Krisztina)