Szemenszedett (Pincegaléria)
Fábián Áron, Füredi Tamás, Hegyi Béla, Orosz Richárd, Páhi Péter, Stark Attila, Szabó Balázs, Vass Viktória, Vörös Krisztián és Terék Attila kiállítása
MadArt (Kisterem)
Füredi Tamás, Hegyi Béla, Orosz Richárd, Stark Attila és Vörös Krisztián kiállítása
Szegényház (Uitz Terem)
Fábián Áron, Fekete Noémi, Füredi Tamás, Hegyi Béla, Horváth Tibor, Kismarthy-Lechner Zita, Makra Zoltán, Orosz Richárd, Páhi Péter, Perness Norbert, Stark Attila, Szabó Balázs és Vörös Krisztián kiállítása
A HÁROMAZEGYBEN című projekt – amely három különböző koncepciójú, ám témájában igen hasonló kiállítást foglal magába, ugyanakkor szerves részét képezi a megnyitón látható divatbemutató is – egy jól körülhatárolható művészcsoportra épül. Azon túl, hogy – Horváth Tibor médiaművészt leszámítva, kinek meghívását elsősorban a hasonló probléma-felvetési kísérletei indokolták – a kiállítók mindegyike az idén 125 éves Magyar Iparművészeti Egyetemen végzett, vagy jelen pillanatban is ott tanul (így ezer szállal kötődik a többiekhez), jelentős részük különböző formációkban, például a zomancangelzben vagy 1000%-ban rendszeresen együtt is dolgozik.
Nem meglepő tehát, hogy az idén negyedik alkalommal megrendezésre került Nyírmadai Alkotótelepen is megfordultak már szinte mindannyian, sőt, jelentős részük rendszeres vendég volt az elmúlt évek során. A Kortárs Művészeti Intézet Kistermében látható prezentáció néhányuk munkáján keresztül arról ad számot, hogy egy, a lakóhelyén – jelen esetben a fővárosban – gyakran csak pillanatokra összetalálkozó társaság miként tudja fenntartani és kinyilvánítani egy közösség zártságát, összetartozását annak ellenére, hogy eltérő, sokszor ellentétes hatások inspirálják a tagok egyéni tevékenységét.
Ezzel szemben az Uitz Teremben berendezett Szegényház elsősorban nem egyedi alkotásokat mutat be, hanem egy közös munkát. A kiállítás címe szűkebb értelemben utalhat a Kortárs Művészeti Intézetet fenntartó Modern Művészetért Közalapítvány idei, szorult anyagi helyzetére, illetve az Intézet ebből fakadó szűkös lehetőségeire, melyek természetesen korlátokat szabnak a mindenkori kiállítóművészeknek is. Ugyanakkor a bemutatott environment ezt a tényt csak költségvetésében foglalja magába: a berendezési tárgyként funkcionáló műtárgyak inkább különböző szituációkat rögzítenek, melyek együttesen – köszönhetően a többféle módozatnak és értelmezési lehetőségnek – a szegénység egyfajta vizuális szótárát hozhatják létre, vagy annak alapjait tehetik le.
A Pincegalériában látható projekt bizonyos értelemben szintén a szegénységnek, a képzőművészet alulfinanszírozottságának köszönhető. A Szemenszedett című kiállítás tulajdonképpen egy 2005 februárjában, a budapesti Újlipótvárosi Klubgalériában anyagi problémák miatt elmaradt tárlat pótlására tett kísérlet, mely próbálkozás természetesen reflektál az év elején elkövetett hibákra is.
A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet legújabb, eddig még be nem mutatott művek sokaságát felvonultató kiállításainak koherenciáját a meghívott művészek egymáshoz való, fent vázolt viszonya biztosítja, hiszen az anyag mind mediális, mind stilisztikai szempontból igen sokszínű.