Hatházi László András: Botanica Anima – Góg Emese – MOME

Az utóbbi években csoportos és egyéni kiállításokon bemutatkozó Hatházi László András (1978, Gyöngyös) a fiatalabb festőnemzedék képviselője, az Élesdi Művésztelep standard résztvevője; jelenleg a Pécsi Tudományegyetem DLA mesteriskolájának hallgatója. Markáns képi világot kiépítő tevékenysége jellegzetes festészeti pozíciót, lehetséges hozzáállást takar.
Hatházi László András festett képein a festmény, a kép illuzórikus mivolta, a térbeliség, a pigmentekből kiinduló, a nézőben optikai-mentális úton előálló kép problematizálódik. Transzparens felületek mögé helyezett, üvegre festett munkái egyben a kép ablakszerűségének (fenestra aperta), a kép mint világra nyíló ablak ősi toposzának újabb megoldása.
Munkáin előszeretettel alkalmazza a kép tárgyiasságát érzékeltető elemeket: a kép a képben megoldásokat, a nézőpont- és fókuszváltásokat, a minták/patternek látszólag illogikus szerepeltetését, részletkiemeléseket, vagy éppen magát a képet szemlélő nézőt jeleníti meg.
Festményei leginkább a kortárs német ún. Új Lipcsei Iskola alkotónak képfelfogásával rokoníthatók: minduntalan utalások a festészet történeti példáinak módszereire, szellemes idézetek, hivatkozások egyben azok parafrázisai, a figurális tradíció ötvözése az absztrakt-modernista mozgalom törekvéseiből ismerős hatásokkal. Több rétegből összeálló, a minták és motívumok sorrendiségén, egymásutániságán, áttetszőségén és kölcsönhatásán alapuló, – a számítógépes képalkotó eljárás layereiről ismerős – munkái az eltérő optikai minőségek ütköztetésével érnek el meghökkentő hatást.
„Munkáimban ellentétek kibékítésével kísérlek meg képi harmóniát és illúziót kelteni, klasszikus festői módszerek használata segítségével. Az ornamensek szinte állandó szereplői munkáimnak. Festményeim több rétegből épülnek térbeli képpé, ezeknek a rétegeknek a sorrendisége, transzparenciája, az eltérő optikai minőségek találkozása érdekel. Korábbi munkáimban az ornamentika, mint mesterséges (ember alkotta) rendszer, valamint a keleti szőnyegmotívumok rendszere foglalkoztatott. Engedem, hogy a rám ható vizualitás beszivárogjon képeimbe, így munkáimban gyakran találhatók a Távol-Kelet és Japán művészetére való utalások. Legújabban az őserdők, pálmaházak képeim témái. A buja, párás növényi vegetáció, és a civilizáció találkozása a képeken. Az ember nyomai, pálmaházak, mesterséges dzsungelek; – (sok esetben) a civilizációt ilyen formában az ornamensek képviselik a képeken. Gyakran használom a trompe l’oeil hatást munkáimon. A képi illúziókeltés: függöny, raszter, fátyol, ami részben eltakarja a képet a néző elől, bár maga is a kép része. Az ember, aki a képben állva a kép nézője is egyben. Egymásról lefoszló, egymásra ragasztott rétegek.” (HLA)
 
Botanica Anima
„2005-ben egy művésztelep alkalmával kezdtem el kísérletezni az üveg, mint festészeti médium használatával. Az ott talált mintás üveglapot (katedrál-üveg) itt használtam először. Az az optikai hatás, amit az üvegre felhordott, s így részben transzparensen maradt olajfesték kelt, egy expresszívebb festésmód felé mutat. Az új hordozónak megfelelően kellett alakítanom hozzáállásomat, hogy annak így, a vászontól eltérő, levegővel telített és fénnyel átitatott éteri jellegét erősítsem. A mintás üveg vastagsága és plasztikus felülete miatt enyhe torzítás, sfumato, és finom életlenség jött létre.
Korábbi munkáim ornamenseihez is köthetőek így ezek a minták. Az üveg megfelelő mértékben olvasztja össze a színfoltokat és homályosítja a kontúrokat. Ezzel a folyamattal párhuzamosan lépett be az üvegház, mint téma is a művészetembe.
A pálmaházak és üvegházak az esztétikum hódolatának, és a tudományos szemlélet térhódításának szimbiózisából születtek. Saját klímával, ritmussal bírnak, mely környezetünk esetlegességétől teljesen független. Speciális mikrovilágok. Modellezni hivatottak valami távoli szépet, gyönyörködés, és megfigyelés céljából. A távoli földrészekről származó, különleges, ritka fajok a XVI. század folyamán kerülnek a botanikus kertekbe (hortus botanicus). Ezek lassan háttérbe szorítva a „hasznos” növényeket, kuriózumként, egzotikumként kerülnek a középpontba. A felfedezőutak nem kis részben az elveszett Éden felkutatására szerveződtek. Ezek a távoli és egzotikus életformák ma már szinte észrevétlen részei környezetünknek. Birtoklásuk társadalmi státusszimbólum is.
Mert az idegen szép.
A növények ábrázolása először az ornamentika szemszögéből foglalkoztatott. A florális díszítőmotívumok jól ellenpontozták a valóság realitását, és amellett hogy egy valós helyzetet modelleznek, megvan bennük a szürrealitás, az illúzió és az absztrakció képformáló hatása is. A minden művi szabálytól mentes természet-ábrázolásra, a tájképre az újabb rétegként festett minta szűrőként viselkedik. Ezen a rétegen keresztül a valóság is másnak mutatja magát. A természet rendetlenségének enyhítésére alkotott rendként, a rendszertelenségben bujkáló együttállásként. A tájkép olyan formái ezek, amelyek nem sorolhatóak a természetes táj kategóriái közé, mert nem magától alakultak ki. A tájkép és az enteriőr elemeinek keveredése tulajdonképpen. Az üvegházak, pálmaházak, télikertek hangulata, egzotikus flórájuk esztétikuma mesterséges tájként hat. A képeken megjelenő alakok gyakran takarásban, háttal láthatóak, megjelenésükben hordoznak egyfajta személytelenséget, behelyettesíthetőséget. Hiányzik az arc, a tekintet, a mimika, a személyiség, vagy a szemkontaktus. De van befelé figyelés, elzárkózás, titok, melankólia, filozófia, irányultság és személyesség. Ez a szenzibilitás hat a nézőre. Az emberek háttérbe szorulva, a „természettel” és mindennel egyenrangú elemei a képnek. Nincs alá/felé rendeltség. A minták amennyiben tökéletesen kifeszülnek a kép felszínén, atomjaikra esnek szét, és végletesen eldöntetlenné válik a képfelszínt strukturáló sorrendjük; referenciájukat elvesztve vagy váltogatva leválnak az ábrázolt tárgyak (függönyök, szőnyegek, tapéták, ablaküvegek) anyagáról. Máskor meg engedelmesen belesimulnak „hordozójukba”, ahol a redők, ráncok, szakadások másodlagos mintázataként deformálódnak. A képeken illuzionisztikus (trompe l’oeil, ornamens) elemek is megjelennek, kontrasztot képezve a reális elemekkel.