Január 23-án, 18 órától kerül sor az idei Herczeg Klára-díj átadására, valamint Pinczehelyi Sándor szenior díjazott és Ember Sári junior díjazott közös kiállításának megnyitójára a Labor Galériában.
A Herczeg Klára-díj 1998 óta évente kerül kiosztásra. Az 1997-ben elhunyt Herczeg Klára szobrászművész végrendeletében a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítványt az örökség részesévé tette, ezúton támogatva a pályakezdő művészeket. A kuratórium az örökséghagyóról elnevezett díjat alapított, amelyet minden évben az FKSE vezetősége által kiválasztott képzőművész kap meg, ami a díj junior fokozatát adja. Mivel az örökhagyó is fontosnak tartotta a generációk egymáshoz való közeledését, a hagyaték kezelője a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítványra és Egyesületre bízta a feladatot, hogy a Herczeg Klára-díj szenior fokozatát gondozza. A díjazott személyére felkért, független jelölő ajánl művészeket, akik közül az alapítvány kuratóriuma által meghívott háromtagú zsűri választja ki a szenior díjazottat.
2017-ben Maja és Reuben Fowkes ajánlása alapján a zsűri – Maurer Dóra, Ladik Katalin, Lázár Eszter – Pinczehelyi Sándornak ítélte a Herczeg Klára-díj szenior fokozatát. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület vezetősége a díj junior fokozatában Ember Sárit részesítette. (Labor Bp)