2011-ben Timár Katalin ajánlása alapján a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítvány kuratóriuma Szirtes Andrásnak ítélte meg a Herczeg Klára-díj senior fokozatát. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület vezetősége a díj junior fokozatát Hatházi László Andrásnak ítélte.
Szirtes András (1951) a magyar kísérleti film jelentős alkotója egyike azon keveseknek, aki a filmkészítés szinte minden területén dolgozott, és ezzel a háttérrel vált rendezővé. Tizenkilenc évesen belépett az ELTE Amatőrfilmklubba, majd megalapította a MAFILM Amatőrfilmklubját, hosszú éveken át a Balázs Béla Stúdió tagjaként alkotott. A „történeti” filmtechnikák és anyagok ismerője, melyek új alkalmazási és értelmezési lehetőségeit fedi fel. Szirtes évtizedek óta filmes naplót vezet, több munkája épül a film dokumentáló funkciójára. Kísérleteinek fontos terepe a többszintű és rétegű gyűjtés és élményrögzítés, valamint a különböző idősíkok párhuzamos kezelése.
Hatházi László András (1980) a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett 2003-ban, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem DLA hallgatója. Munkásságában markáns képi világ rajzolódik ki, mely egyúttal a festészet pozíciójáról való gondolkodását is szemlélteti. Előszeretettel alkalmaz olyan elemeket, amelyek a kép tárgyiasságát hangsúlyozzák, mint a kép a képben megoldások, a nézőpont- és fókuszváltások, ornamentikák, vagy éppen az egymásról lefoszló, egymásra ragasztott rétegek. Hétköznapi vizuális kultúránk látszólag jelentéktelen részleteit emeli képi világába, így kirakatok, elhasznált és lebutított távol-keleti motívumok, elfelejtett szobanövények, plakátok, egymás mellé sodródott „kacatok” halmazával tárja elénk a civilizáció mesterséges dzsungelét.
Az 1998 óta évente kiosztásra kerülő díj névadója Herczeg Klára érem- és szobrászművész. Az 1997-ben elhunyt művész végrendeletében a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítványt az örökség részesévé tette, ezúton támogatva a pályakezdő művészeket. A kuratórium úgy döntött, hogy egy – az örökséghagyóról elnevezett – díjat alapít, amelyet minden évben az FKSE vezetősége által kiválasztott képzőművész kap meg, ami a díj junior fokozatát adja. Mivel Herczeg Klára mindig fontosnak tartotta az idős és fiatal generációk egymáshoz való közeledését, a hagyaték kezelője (Dr. Székely Ádámné Dr. Szűcs Ildikó) a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületre bízta azt a megtisztelő feladatot, hogy a Herczeg Klára-díj senior fokozatát gondozza. A díjazott személyére felkért, független jelölő ajánl művészeket, akik közül az alapítvány kuratóriuma választja ki a senior díjazottat.
Herczeg Klára, Munkácsy-díjas szobrászművész, 1906. október 13-án született Budapesten. Bécsben töltött fiatalsága alatt egy szabadiskolában kezdett el rajzolni. Ez idő alatt családja nehéz anyagi helyzete miatt egy bronzöntő gyárban gyakornoki munkát vállalt, ahol elkészítette első szobrát. 1924–27 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Kisfaludi Strobl Zsigmond növendéke lett, tanulmányait később 1929–30-ban Berlinben, majd 1930–32 között Párizsban folytatta, ahol Charles Despiau szobrász volt a mestere. 1933-ban tért haza Budapestre. 1925 óta jelent meg műveivel csoportos kiállításokon, többek között bemutatkozott az 1937-es párizsi és az 1938-as new york-i világkiállításon. Az 1960-as évek végétől alkotta az életművében jelentős szerepet betöltő irodalmi, képzőművészeti, zenei ihletésű vagy mitológiai, bibliai témát feldolgozó érmeit, kisplasztikáit. Mintegy harminc köztéren felállított szobra látható Budapesten és az egész országban.