A kiállítás csütörtökön 19 órakor nyílik a Fotóhónap 2010 keretében.
Az Amszterdamban élő fiatal fotós (1976) képeinek témája a rejtőzködés, átalakulás, különböző, egymáshoz gyakran nem illő rétegek összerendelésével újabb tartalmak kialakítása. Ahogyan ő maga fogalmaz: „A mai, digitális kultúrában megváltozott az emberek hozzáállása a fotóhoz. Már szinte mindenkinek van fényképezőgépe, ha másutt nem, a mobiltelefonjában.
Az interneten létrejött közösségi oldalak elterjedésével néhány éve létrejött egy új fényképezési kultúra, amelyet két főbb embertípus jellemez. Egyikük, aki a fotókat azért készíti, hogy azok még aznap este felkerüljenek az internetre, célja, hogy ezzel minél nagyobb ismertségre tegyen szert.
Virágzásba borultak azok a képi sémák, ahol a fotók azt akarják bizonyítani, hogy milyen jó barátságban vannak az egymás mellett álló emberek és milyen jól érzik magukat: a fotó kedvéért direkt pózolnak, egymást utánozzák. Ezek a képek gyakran hamisak, csak az interneten létrehozott, önmagukról kialakított kép kedvéért jön létre a néhány másodpercig létező „tökéletes” pillanat. A másik típus, aki számomra érdekesebb és kreatívabb megoldással válaszol erre a világban kialakult helyzetre, elrejtőzik, álarcokat vesz fel, vagy egyszerűen hátat fordít azért, hogy ne lehessen beazonosítani, felismerni, az interneten felhasználni képét.”

E típus viselkedésének megfigyelése indította el Tóth Szilvi új fotósorozatát (2009-2010), azonban nem szokványos értelemben dolgozta fel az álarcot, hanem kiterjesztette az ember környezetére, tárgyaira is, így adva új életet és értelmet nekik.
Tóth Szilvi korábbi képi világát is kísérő, mai kort szimbolizáló, élénk színű, vidámságot árasztó hétköznapi tárgyakból és természeti elemekből alakította ki „maszkjait”. „A hagyományos jelmez épp csak jelzés értékkel jelenik meg, utalva a valóság és a virtuális világ összefonódására, ahol minden mintha filmkockává változna, valóságos tartalmát a maszk megjelenésével elveszítené és az irrealitás felé venné útját. Így alakul a fotó maga is maszkká az egyik képen, amely kitakar a képből egy részletet, de új értelemmel ruházza fel a háttérben történő eseményeket. Úgy rendezem meg a képen belül található elemekből a fotómat, hogy párbeszédrehívom őket, így közvetítem a világról alkotott elképzeléseimet.” (Tóth Szilvi)
Tóth Szilvi fiatal kora ellenére rendkívül széleskörű tanulmányokkal rendelkezik: 2002-ben szerzett Fotóművészeti Diplomát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció szakán, majd 2004-ben ugyanitt Design Menedzser diplomát kapott, de emellett Pozsonyban, Athénban, Helsinkiben és Amszterdamban is különböző művészeti egyetemek fotós és médiaművészeti tanszékein végzett tanulmányokat és kutatásokat. A magyar mellett külföldi szereplései és díjai, ösztöndíjai is számottevők, többek között – a jelzett városokon kívül – Berlin, Róma, Prága, Krakkó és Moszkva helyszínein vett részt tárlatokon és nemzetközi workshopokon. Jelenleg választott élet- és alkotóterében, Hollandiában szerepel sokszor. A Spiritusz Galéria jóvoltából nemzetközi művészeti vásárokon, a tavalyi ArtVilnius mellett az idén nyáron Essenben megrendezett C.A.R. (Contemporary Art Ruhr) elnevezésű Fotó- és Médiaművészeti Vásáron mutatkozott be.
Tóth Szilvi fotográfiái a Spiritusz Galériában találhatók, nagyfelbontású reprodukciók a Galéria elérhetőségein igényelhetők!