A kiállítást szerdán 10 órakor L. Simon László költő, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke nyitja meg. Köszöntőt mond: E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
Az emlékmúzeum új állandó kiállítása arra vállalkozik, hogy bemutassa Vörösmarty Mihály életútját, és közben ráirányítsa a figyelmet arra, hogy költői világában föld és menny, áhított világ és valóság, kétségbeesés és remény, kétely és hit kettősségei mindig új meg új dimenzióban mutatkoznak meg. Az első szobában időrendben a költő életének az 1830-as évek végéig terjedőszakasza került bemutatásra: tanulmányai, házitanítóskodása, lapszerkesztői munkája, szerelmes verseinek, illetve a népszerűséget meghozó Zalán futásának megszületése, majd hazafias költészetének kiteljesedése és drámaírói sikereinek kibontakozása. A második szobában biedermeier szobabelső fogadja a látogatót a 19. század első feléből származó bútorokkal, berendezési tárgyakkal. A Vörösmarty-relikviák közül itt látható a költő eredeti íróasztala, egy pecsenyéstál a család tulajdonából, mellette talpas borospohár, s egy ezüst kupa, amelyet tisztelőitől kapott, valamint egy balatonfüredi emlékváza. A harmadik szobában folytatódik az életút bemutatása az 1830-as éveklegvégétől a költő haláláig. Megtekinthetjük felesége és közeli barátai portréját, utalást kapunk a fóti szüretekre, Vörösmarty részvételére az 1840-esévek politikai közéletében, költői szerepére az 1848-as forradalomban, valamint a szabadságharc bukását követő drámai verseire.
A kiállítás az NKA által 2010-ben meghirdetett Felemelő évszázad című programsorozat keretében, a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezésében jött létre.