Legújabb munkájukban a színház és a valóság viszonyát, valamint a közös képzelet világteremtő erejét vizsgálják. Az előadás emellett felteszi a kérdést, hogy mi van egy csoportban a tagok összességén túl. Hollow korábbi munkáihoz hasonlóan a közönség itt sem marad kívülálló: ezúttal egy képzeletbeli utazás része lesz, aminek a történetét, a tájait és a karaktereit a költészet, a médiaművészet, a kortárstánc, a szerepjáték, a kísérleti elektronikus zene és az éneklés módszereivel teremtik meg.
Az előadáshoz a kiindulópontot egy nemzetközi kutatás jelentette, amelyben a három alkotó alulról szerveződő közösségek működésmódját és világépítő stratégiáit vizsgálta Kelet-Európában. Az intuitív és élményalapú kutatási folyamat során emellett egy közös test és tudat megalkotásával kísérleteztek, amin keresztül saját csoportjuk működését is megpróbálták újraértelmezni.
Alkotók: Muskovics Gyula, Páll Tamás, Szeri Viktor
Zene: Thea Soti, Yinna Előadók: Glaser Márton, Kacsó Imola, Muskovics Gyula, Páll Tamás, Szeri Viktor, Thea Soti, Yinna, Vass Imre
Fény: Dézsi Kata
Produkciós partner: Trafó Kortárs Művészetek Háza, Katlan Csoport Közhasznú Kulturális Egyesület
Külön köszönet: Borsos Lőrinc, Hegedűs Fanni, Kálóczi Bence
Támogatók: Katlan Csoport Közhasznú Kulturális Egyesület, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sín Kulturális Központ, Műhely Alapítvány, International Visegrad Fund, Creative Europe – i-Portunus Program, Placcc Fesztivál, Open Society Archives, Open Space Center for Visual and Performing Arts, Krytyka Poltyczna, Artoid Studio, Turbina Kulturális Központ
Megjegyzés: Az előadás az Európai Unió támogatásával valósult meg. Az itt kifejtett nézetek semmiképpen sem tekinthetők az Európai Unió hivatalos véleményének.
Infó: https://trafo.hu/programok/hollow_aura
Jegyek: https://trafo.jegy.hu/search?q=Aura