„Munkámban az elektronikus zene, mint a napjainkban létező rave kultúra temploma és az ezt kedvelő jelenkori heterogén generáció reagálása közötti kapcsolatot kívánom egy új vallási ágazat kontextusába helyezni.
A révülés új leplet öltött a techno és a psytrance kedvelői rétegében. Ez a közeg ezeken a zenei eseményeken csoportosul, és élvezi a gépies hangok disszonáns rétegei által létrehozott érzetet. Az elektronikus zene természeténél fogva a legkorszerűbb technológiák médiumával manipulál. A drogfogyasztás az elektronikus tánczenei partik szerves alkotóeleme.
A partik droghasználata olyan fogyasztási formaként fogható fel, amit a kortárs társadalom egyaránt gerjeszt, és elítél. Az illegalitás a fogyasztó számára a drogot még kívánatosabbá teszi, hiszen ezáltal a tömegtől való elszakadás etoszát hirdeti. Ezeken az eseményeken kerül sor a felfogás megszokott modelljének drogtechnológiai átformálására, egy olyan esztétika hallucinációs terébe, ami a zenei jellegzetességekkel, önmagukba visszatérő basszus hangmintákkal működik együtt. A felhasználók a belső világuknak megfelelően alakítják a környező valóság kontextusát a szer hatása alatt, hiszen már maga a zene is a drogok hatásmechanizmusának a figyelembevételével lett legyártva. Míg a törzsi társadalmakban a mindennapokat szétziláló droghatás egy szimbolikus rendszer, a mai nyugati társadalomban szintetikus drogok molekuláris folyamatai. A stimuláns drogok enyhe színesztézia érzetet keltve egy „cseppfolyós hanganyagba” zárják a táncost.
A speciális effektusok bűvkörében, a résztvevők rendszertelen, individuális mozgásokkal mintázzák a producer által szolgáltatott zene hangzását. Ennek a három építőelemnek, a Dj, a tánctér, és a módosult tudatállapotnak az együttese világított rá a vallási struktúrával való párhuzamra. A szertartásos jelleg tagadhatatlan ezeken az eseményeken, ahol a zene szolgáltatója bonyolítja le az összejövetelt, és tölti be a teret, az absztraktabbnál is absztraktabb hangelemekkel, amit a használók tesznek teljessé. A dj az elektronikus, monoton, lineáris hangokkal tudatosan manipulálja a befogadót, és gerjeszti a „nem mindennapi” térben való, „nem mindennapi” hangzással egybekötött „valóságtól elszakadás” érzetét. Amit a résztvevők közösen, mégis önmagukba élnek át.”
Kurátor: Hosszú Tamás
Megnyitja: Dr. Sinapsis
Design: Ágoston Kristóf
Zene: Góth Martin
—————————————————————————————
„The electric music appears in my atrwork as the church of the contemporary rave culture what exists today, and the generation who likes it and reacts to this kind of „religion”.
The rave got a new dress in the layer of techno and psytrance fans. This company groups on this kind of events, and enjoys the sense created by the dissonant sounds. The elecric music manipulate us naturally with the most modern mediums and technology. Doing drugs is one of the main part of this parties.
In the detension special effects, the participants pattern the the producer’s music individually, haphazardly. This combination: the Dj, the dancefloor and the changed state of consciousness points to the parallel with the religional structure. The ceremonial character is undeniable in this events, the maker of the music leads the gathering and fills the space with the abstract sounds. This context become complete with the users. The Dj manipulates the recipient consciously with the linear monoton sounds and induces the feeling getting away from the reality in a „not usual” space with „not usual” sounding, what the participants experience it together, however inside themselves.”
Curator: Tamás Hosszú
Open: Dr Sinapsis
Design: Ágoston Kristóf
Music: Góth Martin