Erdélyi Gábor Veszprémben bemutatott művei nagyrészt az elmúlt időszakának önálló kiállításaiból származó válogatások, ugyanakkor eddig még nem látott munkákkal is találkozhat a nagyközönség.
A művész a hordozó fogalmát járja körül, és azt vizsgálja, miként lehet a kép szürkés alapú központi terét, illetve annak birtokba vett színnel teli széleit, még inkább éleit egyformán hordozóként és hordozottként elgondolni. A téma már jóval korábban, a ’90-es években is foglalkoztatta Erdélyit, viszont az utóbb készült, festmény alapú műveknél emelkedik központi jelentőségűvé.
Festővászon helyett Erdélyi gyakran használ iparilag színezett szatént vagy selyembélést, melyet felfeszítéskor bő ráhagyással tűr a vakráma mögé. A festés folyamata alatt láthatatlan réteget, miután a felületre bársonyszerű vagy vakolatszerűen erős anyagot hord, száradás után a művész kihajtja, így dús, keretező textilhalom vagy a sarkoknál rügyszerűen előbukkanó matéria gazdagítja a műveket. Összeérési folyamat zajlik, a különböző struktúrák és kiterjedések között kialakult kapcsolat a lényegi momentum. A szövet a hordozó, de a végső munkafolyamat révén oda-vissza játék indul: a konstrukció egy pillanatra az inverzébe fordul, maga a festett felület lesz hordozója a dekoratív szövetnek, majd újra fordítva. Alap és festett felület külön identitás, így egyformán igaz lesz mindkettőre a befogadás, az átadás, az egymástól való függés, a másik javára való lemondás igénye.
