„Az egyik kosárban a szánalmas” emberek – így jellemezte az „egyesítésre váró” amerikai lakosság felét Hillary Clinton a 2016-os elnökválasztási kampányban. A világnézetileg nem kívánatos sokaság – a „rasszista”, „xenofób”, „szexistának” tulajdonított nézeteket vallók – ideológiai-politikai szempontból minősültek kidobhatónak, úgy mint máshol a társadalom 50%-át alkotó nincstelenek gazdasági szempontból jelölik a „fölöslegeseket”. A lesajnálás, kizárás, leminősítés elitista stratégiái kéz a kézben járnak a hatalomkoncentráció rendkívüli egyenlőtlenségeket teremtő felépítményével, amelyben a kevés számú oligarcha áll szemben a 99% „maradék” tömegével. A „leértékelt életek” – a lumpenek, a menekültek, a hajléktalanok, a „haszontalanok”, a „máshogy gondolkodók” – nem illeszthetők be problémamentesen ebbe a „rendbe”, amelynek fenntartása éppen az ő kívül tartásukból feltételezett. A rendszerellenesség jelölői a felül lévők szempontjából mindig valami „agresszív”, „fertőző”, és „kulturálatlan”, ami a „harmonikusság” felbomlasztására szerződött. A lélektanilag elfojtott rétegek feltörése a sok kis elszigetelt igény összekapcsolódásával törhet a hatalom megkísértésére.
Péli Barna szobrászati eszközökkel egy emberközpontúság mellett elkötelezett közösségképet fogalmaz meg, amelyben az „én”, a „mi” és az „ők” egy folyamatosan alakuló átrendeződés mindig személyközti és csoportdinamikában értelmezett cselekvői. A body horror esztétika leplezetlenül ragadja meg ezekben a kapcsolatokban lévő hatalmi mozzanatot, a design felszín hiányában a valóság borzasztó önfeltárulását.
„One of the baskets full of deplorables” – this is how Hillary Clinton characterized half of the American populace during the 2016 election campaign. The „undesirable” masses – the acclaimed „racists”, „sexists”, or „xenophobes” – proved to be politically-ideologically unwanted, in a similar vain that other times the economical have-nots, 50% of the society are framed as a redundant „waste” „to be left behind”. The elitist strategies of devaluation or exclusion walk hand in hand with the extreme concentration of power, where a small number of oligarchs or potentates stand in opposition to the 99% of the „rest of the people”. „Devalued lives” – those of lumpens, migrants, homeless, „useless” or „alternatives” – are often conceived as „unfit” for order, which they threaten to overthrow. For the reigning powers those opposing the system are „agressive”, „contagious” or „uncultured” always threatening to shatter the „organic harmony”. The repressed are symptomatic to the whole and waiting to form a chain of their unheard demands to tempt the power.
Barna Péli as a sculptor is highly committed to anthropocentrism, where his composition of figures as active, ethical agents are always articulated in relation to interpersonal nexus or group dinamics. The body horror-esque aesthetics always represents the power situation within these relations, which in an absence of a well-designed surface unveil the ugliness of reality as it is.
