A kiállítás Sam Havadtoy festőművész New York-i éveit állítja középpontba. Az 1970-es és 1980-as években a város meghatározó művészeivel kialakított munkakapcsolatai nagy hatással voltak formálódó művészetére. Andy Warhol, Keith Haring, Yoko Ono és sokan mások gyakran vonták be művészeti projektjeikbe a fiatalon New Yorkba érkező, belsőépítészként dolgozó Havadtoyt, akinek egyedi alkotói szemlélete egyre nagyobb teret kapott ezekben az együttműködésekben, és későbbi önálló művészi karrierjét is megalapozta. A kiállítás párhuzamba állítja Sam Havadtoy New Yorkban megvalósult művészeti együttműködéseit saját, későbbi művészeti célkitűzéseivel.
A magyar származású, londoni születésű Havadtoy 1972-ben érkezik New Yorkba, ahol belsőépítészként kezd dolgozni. Ennek köszönhetően ismeri meg John Lennont és Yoko Onót, akik megbízásaikkal és barátságukkal megnyitják számára az utat a vezető művészeti körökbe.
A kiállítás egyik legfontosabb szakasza a Yoko Onóval való kapcsolata köré épül, és fő motívuma a sakk. „Az összes kondoleáló üzenet és ajándék közül, mely John Lennon halála után a Dakota házba érkezett, kevés volt furcsább és meghatóbb, mint az a kézzel készített, 5×5 cm-es bőr sakktábla, melyet a sakkvilágbajnok Bobby Fischer küldött. Így kezdtünk Yokóval sakkozni” – emlékszik vissza Havadtoy. „A sakk a szerelem szimbólumává vált a fejemben” – mondja. Bobby Fischer 1972-es Borisz Szpasszkij ellen vívott 41 lépéses csatája így kaphatott egy teljes, 41 darabból álló festménysorozatot, melyben minden egyes lépés a fehér egy-egy árnyalatában jelenik meg.
Havadtoy művészetének meghatározó vonása a becsomagolás, a beborítás, az elrejtés. A 2010-es évek közepén készült Ajtók sorozat darabjai személyes átalakulásáról, sorsfordulókról szólnak, életszakaszok megnyílását vagy lezáródását jelentik. A Budapest utcáiról, lomtalanításokból összeszedett ajtók a város múltjának darabjai, az azokat használó emberek sorsának néma tanúi. Egyfajta időkapszulák ezek, melyek saját technikájára jellemzően mennek keresztül a mumifikáció fázisain, kenődnek be, kerülnek beborításra csipkével, textillel, majd plextollal, végül festékborítást és „pöttyözést” kapnak. Összegyűjti, majd gondosan befedve tárja a jelentést kereső néző elé a feltörhetetlen héj mögé rejtett történeteket, aki így kénytelen saját előtörő emlékeit vetíteni ezekre a zárt, mégis felismerhető tárgyakra.
Havadtoy objektekkel, anyagokkal, formákkal, más művészek alkotói gesztusaival folytatott játéka nem választható el attól a helyzettől, amely a New Yorkban eltöltött éveit jellemzi. Belsőépítészként, lakberendezőként erős művészeti érdeklődéssel és alkotói késztetéssel dolgozik, miközben folyamatos harcot folytat az önálló művészeti lehetőségekért. A Haringnek készített kandallóelőlap talán az a mű, amely minden kétséget kizáróan megmutatja, hogy már designerként is ragaszkodik ahhoz, hogy az alkotási folyamatban elképzelései művészi értelemben kapjanak helyet. Az Ajtók kapcsán említett mumifikációs folyamat, amely művészete legjellemzőbb sajátossága, itt is tetten érhető. Haring lakásának berendezésénél a tőle idézett forma- és gesztusnyelvet felhasználva „csomagolja” be azt a térbe.
A későbbi művészeti korszakaira jellemző sorozatok (Modigliani, De Kooning, Jasper Jones, Warhol, Haring, Kertész stb.) pont ebben az értelemben válnak Havadtoy időkapszuláivá, újra és újra átemelve, kisajátítva, becsomagolva mások művészetét.
A kiállításon természetesen a művész későbbi időszakaira jellemző sorozatok egy-egy darabja is helyet kap, csakúgy mint a Disney-figurák felhasználásával készült művek, a beburkolt Fiat 500-as vagy egyik legújabb munkája, egy hatalmas kacsás szőnyeg, mely először itt kerül bemutatásra. A válogatásban szerepelnek olyan, a Ludwig Múzeum gyűjteményében található korabeli amerikai alkotások is, melyektől elindulva néhány huszárlépéssel eljuthatunk Havadtoy művészetének megértéséhez.
Kurátor: Nemes Attila
