Az ember nem nevet, ha izolálva érzi magát, a nevetés nem magányos hang, hanem folytatást vár … Ezt a folytatást teszi meg Bodor Anikó kiállításának képein, amelyek az utóbbi harminc év munkáiból válogat. Ami összetartja a sorozatokat az a humor, amely mint a képeken látható sűrűsödő és ritkuló embercsoportok hullámzása mindenkire vonatkozik. A humor, az ókori orvosok szerint a testnedv, arányos jelenlététől függ az ember testi és szellemi jóléte. Bodor Anikó ennek az aránynak a megbomlásáról szól, amikor humora változik, elsötétül és kivilágosodik, ez mutathat rá a művészi folyamatok irányára. A humor a kedély nevetése, amely megpirongat, de megbocsát, tanít és javít. A humor ellentétekben világítja meg az életet, az embereket, a problémákat. A nevetés képessége, amely távolságot tart a szubverzív utalásoktól, szórakoztató-komolyságuk és felszabadultságuk számos kortársának szerzett és szerez örömet. Rajzai, montázsai, „digitális ceruzája” megőrizték a világ abszurditására való naiv és humoros rácsodálkozásukat, komor állapot-meghatározásuk, metaforikus csavarásaik és néha képregényszerű narratívájuk meglepő szemszögből mutatnak rá gyengeségeinkre, dőreségeinkre.
Nem programművek ezek, hanem bensőséges megfigyelések, a hétköznapok történéseinek rögzítése, olyan képek, amelyek akarva-akartalan ott segédkeznek változó korunk jelenségeinek eufóriától és konfliktusoktól egyaránt terhelt időszakában. Bodor évtizedeken átnyúló sorozatai új lehetőségeket, eszközt adnak világunk feltérképezésére és megértésére. Bodor Anikó műveinek érzékenysége, a megfigyelés pontossága visszaadja a vonalnak, a rajznak azt a státuszt, amelyet a reneszánsz idején a gondolkodás, a megértés terén elfoglalt.