Ahogyan a – ma már nem üzemelő, de máig lenyűgöző monumentalitású, három ikonikus hűtőtornyával messziről látható – inotai hőerőmű többszáz embernek adott munkát a maga korában, úgy tölti meg az INOTA Fesztivál augusztus 31. és szeptember 3. között ezeket a tereket a legkülönfélébb impulzusokkal, mindenekelőtt olyan művészekre és előadókra fókuszálva, akik alkotásaikkal műfaji formákat forradalmasítanak, határokat tologatnak, gondolkodásra ösztönöznek, ötletek csíráit ültetik el a szemlélőben.
És itt nem áll meg a projekt: INOTA szilárd célkitűzése a szakmai párbeszéd létrehozása a különböző művészeti ágak és a kreatívipar képviselői között, amely segítségével egy jövőbe mutató, nagyívű vízió jöhet létre a három ikonikus hűtőtorony tövében elterülő komplexum hasznosítási lehetőségeiről.
A FELLÉPŐK
A fellépők között ott lesz még a brit elektronikus színtér egyik legeredetibb alkotója, a tavaly Ultra Truth című korszakalkotó albumával jelentkező Daniel Avery és az év végi listákon mindenhol előkelő helyen szereplő Overmono páros; a gyárépületekre szabott techno képviselői, Oscar Mulero és Lewis Fautzi; a nemzedékének egyik legikonikusabb e-zenei művészeként számon tartott Ellen Allien és az angol-német posztpunk zenekar Lebanon Hanover; az új lemezük világpremierjét nálunk tartó Extrawelt, illetve a friss klubzenék frontvonalából Palms Trax, KI/KI, DJ Seinfeld, Lucinee vagy Nene H.
Az erőmű művelődési házában található Zene Háza Koncertterem lenyűgöző, brutalista mennyezete alatt a hangulatokért felel többek között az eksztatikus érzelmi örvényeket előidéző szintetizátor virtuóz Caterina Barbieri, a mágneses atmoszférákat létrehozó kolumbiai Lucrecia Dalt és a Björköt, Neneh Cherry-t remixelő Forest Swords, valamint a kortárs esztétikát 40 évvel ezelőtti elavult technológiával izgalmasan házasító Robert Henke.
Hazai vonalról olyan eredeti elképzelésekkel megjelenő fellépők is bekerültek a line-upba, mint a saját hangszerein dolgozó Mákó Mári, a folkos-pszichedelikus posztrock-tripre invitáló Platon Karataev, az új lemezén radikális irányváltást bemutató Iamyank, illetve a mindig megújuló Zságer Balázs Katona Katival kiegészülve.
NEM CSAK ZENE
Az INOTA Fesztivál abban is különlegesnek ígérkezik, hogy világhírű és helyi vizuális alkotókat is felvonultat: a hőerőmű külső falait, belső tereit és nyílt terepét helyspecifikus installációk, grandiózus fényművészeti alkotások és mapping-ek, vetítések foglalják majd el. Nem érdemes például kihagyni az olasz multidiszciplináris művészeti stúdió, a Fuse* kifejezetten a fesztiválra készített fényinstallációját, a hipnotikus és kiszámíthatatlan audiovizuális szobrot élőben előállító Malotikot, a térhatású vizuális képfolyammal us jelentkező Max Coopert, valamint Slikbacket, aki Aphex Twin állandó vizuális társalkotójával, Weirdcore-ral érkezik.
További információ a fellépőkről és részletes napi bontás az esemény weboldalán található.