A beszélgetés kedden 19 órakor kezdődik. Francia és magyar nyelven, szinkrontolmácsolással.
A Műcsarnok Kiadó Elmegyakorlat sorozatában megjelent Jacques Rancière: Utóidő. Tarr Béla filmjeiről című könyve. Rancière, aki korunk legfontosabb filozófusai közé tartozik, a mai magyar film egyik legtöbbre tartott, ikonikus rendezőjének munkáit vizsgálja és értelmezi írásában. A könyv magyarországi megjelenése alkalmából Radnóti Sándor filozófus és esztéta beszélget a francia filozófussal. Az esemény keretében az érdeklődők megvásárolhatják és dedikáltathatják ‒ az Útóidőn kívül ‒ a Műcsarnok-könyvek sorozatban korábban megjelent másik két Rancière művet is.
Tarr Béla, aki a szerző felfogásában folyton ugyanazt a filmet készíti, ugyanarról a valóságról beszél, előszeretettel nevezi legutóbbi moziját (A torinói ló, 2011) utolsó filmnek. Azonban korántsem az utolsó idők krónikása: az utóidő nem azt jelenti, hogy az idő(k) végének filmje, azaz egy olyan jelen leírása, ami után nincs jövő, amit remélhetnénk. Inkább az a film, amelytől nem lehet visszafelé haladni. Az utóidő az az idő, amelyben az ember tudja, hogy minden új film ugyanazt a kérdést teszi fel.
Tarr számára a probléma nem az, hogy egy üzenetet közvetítsen az illúziók végéről, esetleg a világ végéről. „Két egyszerű eszme megvalósításán dolgozik fáradhatatlanul. Egyrészt olyan ember ő, aki a lehető legpontosabban igyekszik megjeleníteni az emberi élet valóságát. Másrészt olyan filmes, akit más sem foglalkoztat, mint maga a film. A film az érzékiség művészete. Nem egyszerűen a láthatóé.” – mondja Rancière, miközben a magyar rendező munkáiban felsejlő időrendeket, a dolgok rendjét körülölelő időstruktúrákat vizsgálja.
Jacques Rancière (1940) francia gondolkodó, a l’Université de Paris VIII. filozófiai intézetének nyugalmazott professzora. Írásai jelentős befolyást gyakoroltak a kortárs képzőművészet elméleti diskurzusaira és kurátori gyakorlatára.
A szerzőtől az Elmegyakorlat-sorozatban megjelent:
Jacques Rancière: Esztétika és politika. 2009 (Műcsarnok-könyvek 03.)
Jacques Rancière: A felszabadult néző. 2011 (Műcsarnok-könyvek 08.)