„De aantrekelijkheid van ons tranendal”, ezt a címet adta Jan van der Pol a kiállításnak. „A világ szörnyűsége a festészet paradicsoma”, teszem hozzá a képeket nézve. Lehet, hogy egy holland festőtől inkább azt várnánk, hogy a festészet Paradicsomának magát a festészetet tekintse, a holland festészeti kultúra irigylésre méltó gazdagságára és kifinomultságára való tekintettel. De nem.
A „Paradicsom” azt a szabadságot, azt a dúskálási lehetőséget jelenti, amely a világ Jan van der Pol-féle szemléletéből adódik. Mindent elér, mindenhez hozzáfér, ami érdekli: egy vásznon belül egyszerűen egymás mellé teszi a képeket. „Felsorolja” őket, de nem montázs-szerű személytelenséggel, hanem nagyon is személyes, mozgalmas festői nyelven, melyet a keveretlen színű color-field idézetektől a modell után festett érzékeny portrékig sokféleképpen artikulál. A képek így a bonyolultságuk ellenére is frissek, a felszabadult beszéd közvetlenségével szólítanak meg.
„Szörnyűség” és „Paradicsom” ellentmond és állandóan össze is vész egymással Jan van der Pol képein, de épp ez adja munkája feszültségét, dinamikáját, a festő és a néző számára egyaránt. Az üzenet summája végül azonban inkább harmonikus, ha némi fogcsikorgatással is, valahogy így: „A festészet Paradicsoma ez a világ, úgy ahogy van”.
Birkás Ákos
