A Magyarországon korábban a legendás alternatív Kex együttes emblematikus figurájaként ismert Baksa mint Január Herceg vált ismertté Németországban és az Egyesült Államokban.
Az 1971-ben politikai okok miatt disszidált művésznek, a 60-70-es évek magyar avantgardjának meghatározó alakjának ez az első nagyszabású kiállítása, mely egyben a 8. Kortárs Művészeti Fesztivál kiemelt képzőművészeti programja is.
A zenész, költő, korlátokat nem ismerő képzőművész szobrokat, apró tájegyütteseket, akvarelleket, festményeket állít ki. Figuráiból, kis szobraiból egy épített színpad-installációban mamutjelenetet rendez be fény- és hangeffektusokkal fokozva a látványt. A májusban nyíló kiállítás abban is különleges, hogy Magyarországon a közönség még soha nem találkozhatott ilyen komplex módon azzal a filozófiával, azzal az egyedülálló világgal, amelyet a művész az elmúlt 35 évben teremtett. Alkotói világa abból az archaikus és tradicionális kultúrából építkezik, amely nyelvektől, civilizációktól függetlenül minden befogadó számára azonnal megérthető. Művészete egyetemes hagyományokra épül, ugyanakkor végletesen progresszív. Ősi tudásanyagot hoz felszínre a kortárs képzőművészeti nyelv eszközrendszerével. Január képes gyönyörködni és gyönyörködtetni, képes a kis részletekben is meglátni és megláttatni, megélni és megmutatni a lét lényegét, egyszerre tárja fel a múltat, a jelent és a jövőt.
A kiállítási térben több száz levelezőlap méretű akvarell, nagyméretű festmény vezet be a Baksa Soós által kidolgozott művészeti rendszerbe. Egy elsötétített teremben egy grandiózus színpad és az azon a művész által plasztikákból felépített és megrendezett univerzális-kozmikus világkép-jelenet látható. Ez a színpad a projekt koncepciójának központi eleme, csúcspontja, ami kizárólag erre az alkalomra készül. Ugyanitt Baksa Soós zenéje szól és folyamatos projektoros diavetítés keretében az elmúlt évtizedekben felépített és megrendezett munkáinak dokumentációja látható.