A Szolnoki Művészeti Egyesület idén negyedik alkalommal rendezi meg az ARTICUM Biennálét, amely két évvel ezelőtt egyesült a nagy múltú Szolnoki Képzőművészeti Triennáléval, életben tartva, és megújítva egyúttal ezt a kivételes jelentőségű rendezvényt az ország képzőművészeti életében. Meggyőződésünk, hogy a valódi érték letéteményese a folyamatos megújulásra képes hagyomány és a hely szellemét egyetemessé emelő szemlélet. Az Articum biennálét e gondolat jegyében bocsátottuk útjára, örömmel fogadva azon művészek részvételét, akik szakmailag, szellemileg és barátilag kötődnek a városhoz, a térséghez, és a mai országhatárokon belüli legrégebbi alapítású Szolnoki Művésztelephez.
Reményeink szerint az Articum 2010 kiállítás első lépése lesz a Szolnoki Képzőművészeti Társaság létrejöttének, amit 2011-ben, a Szolnoki Művészeti Egyesület alapításának 110. évfordulóján szándékozunk létrehozni.
Ebben az évben egy szomorú vonatkozása is van a Biennálénak. Nemrégiben mindannyian megrendülve értesültünk Meggyes László Vendel szolnoki festőművész hirtelen haláláról. Az idei kiállítással Rá emlékezünk, és tisztelgünk egyúttal mindazon barátok, kollégák, pályatársak előtt, akik testben eltávoztak közülünk, de jelenlétüket mégis nap mint nap érezzük. Ennek jegyében a kiállítás a „Jelenlét és emlékezet” címet viseli, így elsősorban olyan művekkel találkozhatunk, melyek ehhez a gondolathoz kötődnek. Közel negyven jeles képzőművész alkotásait láthatja a közönség ezen az egyedi hangvételű tárlaton, a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központ galériájában 2010. december 12. és 2011. január 15-ig.