Mikor van készen egy mű? Amikor a művész „abbahagyja”, vagy, amikor bekerül a kiállítótérbe? Kiállítható-e egy vázlat, érdekes-e, ha kiállítjuk, szerepet vált és befejezettnek hat majd? A rajzolásról van egy mondás, miszerint a rajzot csak abbahagyni lehet, befejezni nem. Ez igaz a műalkotásokra is általában? A művek természete különböző, van olyan, ami előre megtervezett metódusban készül és pontosan kivitelezett ipari design tárgyhoz hasonlít, de akad olyan is, ami vázlatosnak hat, s olyan is, aminek jót tesz, ha idő előtt patinát kap…
Egy kétdimenziós mű hordozója döntés kérdése, nincsenek szabályok, bármire lehet festeni, rajzolni, fotót vagy akár mozgóképet applikálni, vetíteni rá, és a többdimenziós tárgyaknál is végtelen a formálható anyagok repertoárja. A reneszánsz idején elképzelhetetlen lett volna műnek tekinteni Leonardo, az akkori mérce szerint alig felvázolt Szent Annáját, vagy a nemrégiben a Szépművészeti Múzeumban látott Gustav Moreau vázlatokat, amit ma befejezett remekművekkel egyenértékűként mutatnak be, és mindenkit elbűvölnek a más festményeken már befedett, láthatatlan érzékenységű felületeikkel, vonalaikkal. Az építészeti vázlatok, előzetes tervek bemutatása gyakorlat, a gyors skiccek sokszor többet mondanak el az építész térbeli gondolkodásáról, az épület végső megjelenéséről, mint a kész tervrajzok. A képzőművészetben ez másképp van: a művész maga döntheti el melyik stádiumban állítható ki az alkotás. Ez alkalommal kiállításunkon nem feltétlenül bemutatásra szánt műveket láthatunk, betekinthetünk a művész képzeletbeli bűvös műhelyébe, azzal, hogy abban a fázisban kaphatjuk el a művet, amikor az még nem minősül kiállíthatónak. Az egyes művészek praxisától függ az, hogy a vázlatokat, terveket később megőrzik-e, vagy megsemmisítik, akár önálló alkotásnak tekintik, és a kész művel együtt vagy külön bekerülnek gyűjteményekbe, kiállításokra.