„Legszívesebben úgy tekintek a munkámra, mint jövőkereső emlékek megtalálására, amelyek felbukkanásakor a múlt vészjelzései és hangjai a jelenben és a jövőben is visszhangoznak. Itt legfőképpen Európa XX. századi végzetére gondolok. Amikor Bródy Sándor utcai stúdiómban dolgoztam, egy emelettel a mostani galéria fölött, művészetemet ez az utca gyúrta át. A Budapesten élő művészek közül nagyon sokan kötődnek ehhez a környékhez, vonzza őket történelme és erőteljes karaktere, és amikor még én is Budapesten laktam, gyakran találkoztunk az itteni utcákon és a helybéli kávéházakban, hogy ihletet merítsünk a környék kisugárzásából.
Amikor végigsétáltam a Bródy Sándor utcán és az árvaházat néztem a Gutenberg téren, azt képzeltem, hogy hallom a gyerekek hangját és tudom, milyen sorsok várnak rájuk. Őket festettem meg. Munka közben láttam a többrétegű, egymástól alig különböző árnyalatú szürkéket, amelyek egymásra rakódása alkotja Budapesten a téli táj látványát és amelyek műveimben is előbukkannak. Nemcsak Budapest jelenik meg azonban. A mostani kiállításon éppúgy látható egy ausztrál modell, New York-i épülettöredékek vagy hajók a Balti-tengerről, amelyeket ez az utca, ez az épület, ez a környék és Ari Kupsus szépség iránti szeretete vonzott ide egy helyre. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ez a galéria az én kiállításommal nyílik meg.”
Lado Pochkhua, New York
2009. szeptember