A 80. születésnap mindenkinél szép alkalom az ünneplésre. Különösképpen az egy művész számára, aki alkotásai tucatjait veheti számba. Főképp, ha megadatott az, hogy fizikai erejének talán csak részben, de alkotóerejének teljességében érje meg ezt a nem kevés évtizedet.
Veszprémi Imre szobrászművész idén nyáron 80 éves. A kő szerelmese, fogalmazták róla mindig a kollégák és kritikusok. Ez utóbbiak – valamilyen rejtélyes oknál fogva – elismerték ugyan, ám igencsak visszafogottan. De ez sem egyedi eset, több, később világhírű művésszel is előfordult már ez az elmúlt évtizedekben, sőt évszázadokban, még hazánkon kívül is. A festő Rippl-Rónai írta találóan: „Mindig is jó jelnek találtam, ha rosszaknak vagy bolondos dolgoknak tartották képeimet olyanok, akik nem értenek a művészethez…. Igazán komoly kérdés az, hogy mi egy laikus nagyúrnak a véleménye a művészetről?”
Veszprémi gyönyörű ajándékot kapott sajátmagától születésnapjára – legújabb alkotását, amelynek gondolata egy-két évtizede érlelődik benne: egy-tonnás carrarai márványszobrot.
A szobor „A végtelen – A kék bolygó” nevet kapta és a jelenleg Szentendrén a MűvészetMalomban rendezett szobrászati biennálén látható.
80 évesen egyedül formálni a mintegy másfél tonnás márványtömböt hatalmas szellemi és fizikai teljesítmény. Veszprémi talán az egyedüli hazai szobrászművész, aki, amióta e csodálatos, de rengeteg küzdelemmel járó hivatást választotta, és ennek több mint 60 éve, minden alkotását saját maga faragja, legyen az bármilyen anyag, kő, márvány, gránit vagy éppen ónix vagy alabástrom, és legyen az kisméretű, gyönyörű erezetet hordozó ónix, de még nagyobb a kihívás, ha tíz vagy húsz tonnás a márvány- vagy gránittömb.
Kő-erővel és kő-akarattal formálja az élettelen anyagot és lehel bele üzenetet a világ számára.
Azt vallja: „a művész egyetlen és egyedüli nemes célja az, hogy „jelet” alkosson, „jelet” hagyjon maga után. Mindig arra törekedtem, hogy az emberi lét, az emberi érzések és tudat tömör jeleit láttassam. Szobraim jelek, amelyek harcot és megnyugvást, magányt és szerelmet, elválást és összetartozást, termékenységet és áldozatot, de mindig az ember örök győzelmét mutatják.”
Itthon évtizedekig „tűrt” volt, túlélte, emelt fejjel, a Gulágról visszajött néhány ezer ember is az volt, akik, amikor már lehetett, az ottmaradt százezrek emlékére Budapesten a Honvéd téren a világon jószerével elsőként állítottak emlékművet, és az Veszprémi gondolatát és munkáját hordozza.
Túl az ötvenen, ahogy az első lehetőség nyílt, Olaszországban kezdett dolgozni, főképp Carrarában, majd Toszkánában, több mint két évtizedig. A világ így kinyílt, egyre többet dolgozhatott, egyre több kiállítási meghívást kapott. Néhány év alatt több kiállítása volt, több szobrát állították fel, mint előtte negyven évig itthon. Aranymedálokkal jutalmazták Cannes-ban, meghívták és visszahívták Velencébe, sok éven át kiállított a párizsi Grand Palais-ban a Salon des Indépendants-on és ugyancsak Párizsban állandó galéria foglalkozik szobraival. Egy azonban soha nem maradhatott el: mindenütt Magyarországot képviselte.
Veszprémi a legújabb szerelemmel, a Kék bolygóval ünnepli 80. születésnapját itthon az un. szentföldi félig kész bazilika tövében lévő műterem- és szoborkertjében, amely akár közkinccsé is válhatna. Ünnepli azzal a tudattal, hogy „jelei” szerte a világban gondolatait és emberségét hordozzák, Kolumbiában éppúgy, mint Európa szinte minden országában, vagy Indiában. És mivel a munka soha nem maradhat el, készül a szeptemberben Budapesten, a Hotel Mercure Múzeumban rendezendő kiállítására.