„1982-ben volt itt kiállításom a Budapest Galériában, mintha tegnap lett volna… . Akkori terveimet, álmaimat visszaidézve sok minden megvalósult belőlük, de a legtöbbjük gyökeresen megváltozott. Persze biztosan ilyen az élet. 1990 óta Németországban is élek és dolgozom, ami hatással volt, s van gondolkodásomra, művészetemre. Nekem a szobrászat olyan vizuális nyelv, amely testvérével az építészettel együtt olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a tér, a logika, a rend, az arány, a ritmus…, aminek szellemiségét anyagában találja meg. Az utóbbi időben legtöbbet gránittal dolgozom, mert szeretem férfias ellenállását és tiszta gondolatot igénylő komolyságát, de keramikusi tevékenységemet soha nem tagadom. Van még valami, ami gyermekkorom óta vonzott és az a zene. 60 évesen „hályogkovácsolásként” megélhettem, hogy szobraim hangjaiból Barabás Zoltán zeneszerző barátom műveket komponált. Erre a kiállításra olyan munkákat hoztam melyek az utolsó pár évben készültek. Szobraimnak zömében nem adok címet „semmit nem utánoz, semmit nem illusztrál, és nem mesél el történetet.”
(James Freguzon)
