„One Day at a Time…”
Sorozatunk – hosszas belső előkészületek után – 2006 végén, Berlinben született meg, ahol is tartózkodásunk utolsó napjának reggelétől késő estéig folyamatosan fényképeztünk. Az anyagot 2007-ben nagyítottuk le.
Az általunk használt celesztikon-képtípus továbbfejlesztéseként és továbbgondolásaként született projekt az akcidentális képtereket, az utunk során „véletlenül” elénk kerülő látványt dolgozza fel és át. Direkt külföldön, általunk nem ismert környezetben készült a sorozat, hogy helyet adjunk a meglepőnek, a váratlannak, az előre-be-nem-kalkulálhatónak. A mindenféle előzetes koncepciótól való megszabadulás, a szabad impressziók áramlása, játéka előhívott egy belső és külső „filmet”, történetet, melynek – reményeink szerint – több-mint-dokumentációja apercipiálható. Az elemek, váratlan találkozások, furcsa rezonanciák képeződnek le és egymásba, egy nap sűrített kontinuumába ágyazottan /lásd Joyce Ulysses-e, ahol is az idő kitágul, szemben a mi idősűrítményünkkel/. A képsorozatból végül tizenkét imágót választottunk ki, melyek időben egymás után következnek; egyszerre jelölve a planetáris órákat, és a hangulatváltozásokat. Nem önálló képekről, sorozatról vagy szekvenciáról van szó, hanem egy megbonthatatlan képi-temporális /esemény/sor reprezentációjáról, melynek nem szükségszerű hagyományos művészeti modellek szerinti „keretbe helyezése”, fotografikus interpretációja.
A mű felfogható egy neokonceptuális folyamatműnek is, mely „kiszerelését” tekintve is egy processzust alkot, hiszen a képek nem külön vannak kiállítva, hanem egymásba folyva, egymásba érve egy kontinuumot, munkát alkotnak.
Technikai szempontból a következő metódust alkalmaztuk: egy kép/egy expozíciótól indultunk, a reggeli ébredéstől/felkeléstől kezdve, majd mindegyik új képen eggyel több réteg van egy negatívon, így a képi ábrázolás, a térbeli és időbeli felfejlődés és egymásravonatkoztatódás szukcesszív fázisai nyomon követhetők. Az egyszer már egymásra exponált képek már meg-nem-bonthatók, a saját aritmetika, fények és tér-idő-egységek alapján szerveződő rendszer önálló életre kel. A képi történet nyitott, és a szemlélő személyes interpretációja szükségeltetik a képekhez tartozó saját belső történetének megfejtéséhez. Kecskés Péter (2007-2008)
