Keep in touch – azaz „tartsuk a kapcsolatot” – mondanánk magyarul, felhívva embertársunk figyelmét a vele ápolt kapcsolatunk fontosságára. Milyen ironikus, hogy ez az elköszönés forma általában éppen akkor használatos, amikor a legkevésbé szándékozunk a szófordulatban leírtak szerint cselekedni. Kliséjellegű, felszínes kifejezéssé kopott mostanra, s olvad bele a magyar nyelvbe a fiatalabb korosztály körében a „Majd hívlak!” vagy a „Majd találkozunk!” sorába. Benne rejlik tehát az elválás gesztusa, ám ez az elválás mindenféle kötöttség, mélység nélküli, amint kimondja valaki, tudja, hogy nem jelentkezik egyhamar. Ahogyan azt egy angol értelmező szótár is magyarázza, a „keep in touch” szarkasztikus módja az elköszönésnek olyasvalakitől, aki nem számít igazán. Ugyanakkor – vagy talán éppen ezért – a mai világban elengedhetetlen záró-sora ez az üzleti tárgyú leveleknek, hiszen a mély, személyes kapcsolatok elbagatellizálódása mellett azt is tapasztaljuk, hogy milyen rendkívüli jelentősége van az egyéni boldogulásban és karrierben a kapcsolattartásnak, illetve a kapcsolati tényezőknek.De miért is választaná ezt a szófordulatot egy galéria új kiállításának mottójául? Talán pont a kifejezés ellentmondásossága és iróniája miatt. Egyfelől a közvetlen, de mégis felszínes urbánus közeg fejeződik ki az angol kiállítás-címben. Laza, kötöttségek nélküli emberi kapcsolatok juthatnak róla eszünkbe, amelyeket hasonló közhellyé vált kifejezések és banális szófordulatok álcáznak, vagy árulnak el, és fel-felvillannak egy-egy kiállított munkában is. Másfelől tudjuk, hogy a nyárral talán egy leheletnyire lelassul a városi lüktetés, vége van a tanításnak, közeleg a nyaralás, szétszélednek a munkatársak, barátok. Kézenfekvő tehát a kifejezést őszintén is használni, hogy ne veszítsük egymást szem elől. Tíz művész munkája találkozik most a Molnár Ani Galériában, különböző egyéniségek, látásmódok, formák és színek, amelyek olykor csak lazán, máskor szorosan, vagy éppen ellentmondásosan kapcsolódnak egymáshoz. A „Keep in touch” akár ezt a sokszínű találkozást, érintkezést és nyitottságot is magába foglalja. A tárlat a legkülönbözőbb alkotásoknak ad helyet, amelyek érdekes anyaghasználatukkal, bravúros technikai megoldásukkal, vagy éppen finom kifejezésmódjukkal a magyar nyelvbe is beékelődött angol szófordulat jelentésére reflektálnak, s fordítják le szavait a szemünk számára. A kiállítás fontos momentuma, hogy a „touch”, mint „érintés, érintkezés” akár a különböző anyagokra és médiumokra is vonatkozhat: milyen technikával és eszközökkel teremti meg a kapcsolatot a művész a formálandó anyaggal és a befogadó közönséggel? Kapcsolatban maradni egyet jelent a kölcsönösséggel és az interaktivitással, s ez sok esetben a művészet velejárója kell, hogy legyen. Kiállító művészek: Borsos Róbert, Cseke Szilárd, Dénes Ágnes Dóra, Duliskovich Bazil, Jakatics-Szabó Veronika, Lőrincz Ágnes, Martus Éva, Miklós Hajnal, Roters Katharina, Takács Szilvia.
