1989, a rendszerváltás éve egyben a videoművészet kibontakozásának időszaka is Közép- és Kelet-Európában. Ezt az érdekes egybeesést járja körül a keleten a helyzet című videoművészeti kiállítás, mely e meghatározó médiumon keresztül mutatja be a térségben zajló politikai, gazdasági és társadalmi változásokat. A kiállítás a hajdani szovjet blokk területén zajló összetett folyamatok egyénre és különféle társadalmi csoportokra gyakorolt hatásait kutatja a társadalompszichológia szemszögéből: a nyolcvanas évek vége óta zajló átmenet emberi dimenzióit helyezi előtérbe.
A berlini fal leomlása óta eltelt időszakot a térségben mindenütt a demokratizálódás jellemzi. Ám az átalakulás időzítése, sebessége, technikája és mértéke országról országra eltérő. Ennek megfelelően az átmenet kihívásaira adott egyéni, csoportos és társadalmi válaszok is sokfélék. A kiállítás kiindulópontját a különböző társadalmi csoportok viszonyai és ezek dinamikái jelentik.
A radikális politikai, társadalmi, gazdasági változások dokumentálására és elemzésére kitűnő eszköznek bizonyult a videoművészet, mely maga is ekkor kezdett erőre kapni és egyre szélesebb körben elterjedni a régióban. A hatvanas évek során megjelenő műfaj új alternatívát jelentett a bonyolult technikai apparátust igénylő filmezés konvencióival szemben. A könnyen kezelhető hordozható videokamerák megjelenésével amatőrök és profik egyre szélesebb rétegei számára vált lehetővé a mozgóképek rögzítése. A fotó és a film után a video műfaja a privát és a történelmi emlékezet meghosszabbításának – és manipulálásának – újfajta lehetőségeit kínálta. A közvélemény formálásának, a nyilvánosság befolyásolásának módjai visszavonhatatlanul megváltoztak, az információs társadalom beköszönte pedig nemcsak kísérőjelensége, de előmozdítója is lett a térségben zajló rendszerváltozásoknak.
A kiállításon szereplő, erősen társadalomkritikus alkotások ezt a régiót és időszakot dokumentálják, elemzik és kontextualizálják. Végleges válaszok helyett olyan kérdéseket feszegetnek, melyeket a régió országai a nyilvános közbeszédben többnyire megkerültek vagy szőnyeg alá söpörtek.
Hogyan viszonyulunk történelmi múltunkhoz? Milyen következményekkel járnak a nemzeti identitás és a nemzeti sztereotípiák változásai? Hogyan folytathatók az egyéni életutak a társadalmi átrendeződések közepette? Milyen csoportközi viszonyok, konfliktusok játszottak meghatározó szerepet az elmúlt húsz évben? A művészek számos egyéni nézőpontot közvetítenek, amelyek egyedi színezetet adnak a rendszerváltásról és az átalakulás időszakáról szóló esztétikai és kritikai diskurzusnak.
A keleten a helyzet című kiállítás tematikus válogatás a Transitland. Közép- és kelet-európai videoművészet 1989–2009 digitális antológia anyagából, amely harmincegy ország művészeinek összesen száz videoművészeti alkotását foglalja magába. Az egyedülálló archívum összeállításában a régió mintegy ötven kiemelkedő kurátora vett részt. A Transitland teljes anyaga szabadon hozzáférhető a Ludwig Múzeumban, a kiállítás ideje alatt pedig a Józsefvárosi Galériában, valamint a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában is. A Transitland archívum az InterSpace (Szófia, Bulgária), a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, valamint a transmediale (Berlin, Németország) kezdeményezésére és együttműködésében jött létre.
A Ludwig Múzeum 2009-ben megjelentette a Transitland. Video Art from Central and Eastern Europe 1989−2009 című, háromszáz oldalas angol nyelvű tanulmánykötetet. Szerzői, a térség elismert szakértői különböző aspektusokból közelítik meg a poszt-szocialista országok videoművészetét, ezzel is demonstrálva annak sokszínűségét és elevenségét. A kötet tartalmazza a Transitland archívumban szereplő száz videoművészeti alkotás rövid leírását is. A kötet szerkesztője András Edit.