Az alaptörvény illusztrációjaként készült tizenhat historikus festmény a magyar történelem utóbbi százötven évének történelmi eseményeiről nyújt képet. A 150×108 centiméteres alkotások mellett a „Magyarország múltja, jelene és jövője” című, tavaly szeptemberben kiírt gyermekrajz pályázat 30 díjazott munkáját is bemutatják a szegedi kiállítóhelyen. Továbbá 33 olyan kiadványt is megtekinthetnek az érdeklődők, melyek az alaptörvény népszerűsítése céljából készültek el.
Az illusztrációkat eddig Budapesten, a Magyar Nemzeti Galéria „Hősök, királyok, szentek” kiállításán láthatta a nagyközönség. A most útnak induló vándorkiállítás Magyarország több nagyvárosában is látható lesz, majd várhatóan 2014-ben kerülnek majd a képek végső elhelyezésre a Parlament épületében.