KREA iskola kiállításán szereplő művek olyan vizuális stúdiumok, amelyeket a különböző alkalmazott művészettel foglalkozó hallgatók készítettek a Vizuális Kommunikáció órákon. A különböző témák elemzésével – úgy, mint a provokáció, a performansz, a fotó-festészet vagy pl a történetmesélés lehetőségei – és azok művészettörténeti példáival megismerkedve, részben ezek hatásaira hagyatkozva a hallgatók maguk is megpróbáltak egy műtárgyat létrehozni. A programban résztvevőket láthatóan inspirálta ez az új szerepkör, vagyis az autonóm művészet szabad légköre, és a kortárs művészet kifejezésmódjainak változatos lehetőségei. A művek tanulmány jellegűek, de mindig olyan elvárással készültek, hogy akár kiállítási kontextusban is megállják a helyüket.
A megnyitó kapcsolódó programjaként a fehér overallos akcióművészek vezetésével az iskola előtérének egyik teljes falfelületén egy újabb műalkotás készül majd el, amelynek létrehozásában és alakításában a kiállítás teljes időtartama alatt a látogatók is közreműködhetnek.
A kiálllítás hétkönapokon 10-től 19 óráig látogatható.