Több mint 20 éve láthatott a debreceni közönség a mostanihoz hasonló fotókiállítást. Azért „csak” hasonló, mert a korábbi kiállításokat a Debreceni Fotóklub tagjainak az alkotásaiból rendezték. Jelen válogatás Debrecen Város felkérésére jött létre. Meghatározóan két alkotókör: a Debreceni Fotóklub (vezetője: Máthé András) és a Debreceni Új Fotóműhely (vezetője: Seres Géza) szerepel itt. A kiállítási anyag kiegészül néhány a csoportokhoz nem tartozó fotós alkotásával.
A kiállított képanyag látványában meggyőző, egységes, jól példázza a fotográfia lehetőségeit. Tartalmilag változatos, dinamikus, teret ad a kísérletező kedvnek és a hagyományos koncepcióknak egyaránt. Széles műfaji skálán mozognak a fotográfusok, de a döntően fekete-fehér, vagy a visszafogott színvilágú színes képek együttes látványa erősíti az összhatást.
Az ismert fotóművészek mellett találkozhatunk majd a pályájuk elején tartó fiatalok alkotásaival is.
Máthé András
a kiállítás kurátora