„Pár éve élethelyzetem és karakterem következtében oda jutottam, hogy már csak magamnak festettem a képeimet. Így totális szabadságot adhattam a festészetemnek. Több évnyi bezárkózott kísérletezés után most először mutatom be az eredményeimet. A falak előtt lebegő, robbanásszerű, elsuhanó, vagy forgó hatású képeket láthat a közönség a galéria földszintjén. Itt nincs szögletes, egyenesekkel határolt képszél, az ecsetvonásaim „fagytak” meg a levegőben a kompozíciók belső logikájából fakadó módon. Közben a pinceteremben a korábbi képeimet állítom ki. Igaz, hogy az újak bemutatása most lényegesebb sz&a acute;momra, de nem tagadom meg a régieket sem. Új kísérleteim is csak azok konzekvenciái. Sőt! Ma is ugyanolyan festészeti ideákat követek, mint régebben. Azaz a képteremtést elsősorban belső szellemi kalandtúraként, élményeim és kérdéseim megfejtéseként fogom fel. Tehát nem kell megijedni! A formai újításon túl minden képem továbbra is szükségszerűen szól valamiről.”
Kísérleti festményrobbantás
Miksa Bálint festőművész kiállítása.
Megnyitó: 2015.október 15-én 18.00 órakor