Tettamanti Zsófia
KŐBŐL NEMEZBE
Van-e aktualitása a középkori ábrázolásoknak?
Lehet-e a templomi oszlopfőket neon színű fonallal átmásolni?
Tettamanti Zsófia sajátos történetmesélési módszerével válaszolja meg a fenti kérdéseket.
Újraalkotja a kódexek lapjain, épületek falain látható bibliai témájú képeket. Az ábrázolások egykor az írást hivatottak helyettesíteni és a közérthetőség érdekében az egyszerűségben rejlik erejük.
Az eredeti művek olykor elrettentő, félelmetes és morbid voltát Tettamanti Zsófia nem kívánja a hímzés díszítő funkciójából adódó öltésekkel megszépíteni, épp ellenkezőleg, sajátos technikájának része a toldás-foltozás, stoppolás együttes használata.
Az alla prima – menet közbeni – spontán alakítás vezeti az öltéseit, és az egykor szándékosan ijesztő alakok a mai színükben sokkal inkább emberi, esendő formát öltenek.
A művész nagymamájától leste el az első mozdulatokat, gyerekkori emlékei nagy hatással voltak rá, melyekre így emlékezik: „Szerettem a különböző anyagokat egymás mellé babrálni, imádtam a színkavalkádot, a teával festett fonalakat, a kalapról lefejtett, sárgult, gyűrött ripszeket, a visszafejtett fonalak pöndörödését. Guberálni a maradékban, naphosszat. De számolni, a sor végén precízen fordulni, tervezni és szabni, na azt nem. Hirtelen természetem nem szerette (már akkor sem) a túlzott előkészületeket. Továbbra sem tudok egyetlen öltést úgy, ahogyan a nagykönyvben meg van írva, de most már programszerűen használom a guberálást, foltozást.”
Megnyitó: 2015. december 8. kedd, 18 óra
Helyszín: Japán Szalon (1061 Budapest, Andrássy út 45. II. emelet)
Megnyitó beszédet mond: Hanka Nóra művészettörténész
Közreműködik: Folkline Quartet
A kiállítás 2015. december 18-ig látogatható