„…a kokasi nagypiktúra ezerkilencszáz-hatvanhétre készen áll. Helyét a kronológiai skálán ott kell keresnünk, ahol a hatvanas évtized generációs váltása megtalálható. …A hetvenes évekre Kokas piktúrája nonfiguratívvá, pontosabban csaknem nonfiguratívvá válik. Nemcsak az addig felismerhető emberalak tűnik el, vagy válik olyan apró és átírt motívummá, amelyet már csak keresve lehet felfedezni a kompozícióban, hanem fokozatosan széttöredeznek, folttá oldódnak, önkényes formát vesznek fel az ajtókeretek, a dombok, a napsugaras utak és az örök képszereplők, a madarak is. A rekvizitumok felszabadítása azért figyelemre méltó, mert a festő egyetlen tradicionális munkamódszerről nem volt hajlandó soha lemondani: a természeti látvány inspirációjáról.” (Rózsa Gyula)
A kiállításhoz reprezentatív katalógus/antológia készül Rózsa Gyula, Frank János, Tandori Dezső és Kokas Ignác írásaival, valamint az összes kiállított mű reprodukciójával.