A KOKSZ Műhely, vagy röviden: a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének Szatirikus Képzőművészeti Szakosztálya 2002 tavaszán azért jött létre, hogy a kortárs magyar szatirikus képzőművészet, illetve az autonóm
karikatúra művészet tényleges értékeit képviselje. Nem fűtők, kokainisták, vagy testépítők gyülekezetéről van tehát szó, hanem a Kortárs Karikatúra és Szatíra képzőművészeti műhelyéről, amely az interneten, a VirtuArtNet galériában debütált –, szakmai védnökként részt vett az első Országos Internet Gyermek Karikatúra Kiállítás létrehozásában, – öt tagjának közös kamarakiállításával bemutatkozott a Keve galériában –, most pedig egy teljesebb kollekcióval a Budapest Kiállítóteremben. (Forrás: Ikon)
KOKSZ – Kortárs Karikatúra és Szatíra Műhely kiállítása
Halász Géza, Sajdik Ferenc, Kaján Tibor, Szalay Pál, Bojcsuk Iván, Fenekovács László, Kemény György, Jelenszky László, Jelenszky László, Kemény György, Varga Zsófi, Makina, Árvay László, Fenekovács László, Lipták György, Varga Zsófi, Sajdik Ferenc, Bojcsuk Iván Szerényi Gábor, Árvay László, Szalay Pál, Kemény György, Jelenszky László, Halász Géza. Makina, Kaján Tibor, Tettamanti Béla kiállítása.