Kiállító művészek:
Eiter Tamás, Gyenes Zsolt, Hegedűs Eszter, Kovács Balázs, Kriván Marcell, Nagy Attila, Odrobina Tamás, Rédley Tamás, Szauder Dávid, Takács Péter
A Kortárs Magyar Fotográfia Biennálé 2011 alapfogalma, és koncepciója a visszaélés. Az abúzus (visszaélés, helytelen használat, szabálytalanság stb.) számos tudományágban használatos fogalom, a jogtól a szociológián keresztül egészen a művészetekig. A kiállítás tárgyai ugyan képek, de nem klasszikus értelemben vett fotók, sok esetben nem is mindennapian tálalva. Sokkal inkább olyan képek, amelyek alkotása során az apparátust a rendeltetésének nem megfelelően használták, illetve melyek ugyan megfelelnek a kép fogalmának, de készítésük során nem egy másolat született, hanem egy újfajta, akár megismételhetetlen minőség.
Lowas Péter, az esemény kurátora és a szervezők olyan művészeket kerestek, akik felszámolták az fényképezőgépekhez való konzervatív viszonyukat vagy klasszikus képalkotói módszerekkel érnek el nem hétköznapi eredményeket, az eljárásokba való akár agresszív, vagy destruktív beavatkozás révén, tehát manipulációval élnek, de nem a már kész képeket manipulálják, hanem a képalkotás metódusát. Az 1995 óta kétéves rendszerességgel megrendezett biennálé idén eltér a korábbiakban tapasztalt gyakorlattól, kizárólag hazai művészek alkotásiból állították össze a kiállítás anyagát.