Különleges pillanat a mostani a Középülettervezési Tanszék történetében: a hatvanéves évforduló nemcsak lezár egy korszakot, hanem jelentős változások nyitányával esik egybe. Az Építészmérnöki Karon a most, 2006 őszén nyíló tanévben indul a többciklusú képzés, amely az ún. bolognai folyamat részeként, tágabb értelemben, alapjaiban reformálja meg az egész magyar felsőoktatást. A településeink képét alapvetően befolyásoló középületek tervezését legmagasabb szinten éppen a BME Középülettervezési Tanszékén oktatják. Joggal állíthatjuk tehát, hogy a Tanszék, mindenkori oktatói és az itt diplomázott számos kiváló építész révén, meghatározó szerepet töltött és tölt be ma is Magyarország építészetében, épített környezetünk formálásában. Az a mítosz és aura, amely a Középülettervezési Tanszéket Weichinger Károly óta kíséri hallgatók és oktatók, gyakorló építészek körében, döntően a Tanszéken uralkodó gondolkodási szabadságon, az oktatók kiválóságán, a valóságos, egyedi feladatokon és a nyitott építészetszemléleten is alapul, amely mindig a legmagasabb követelményeket állítja a hallgató elé, miközben bátorítja az egyéni elképzelések kibontakozását. S a legfontosabb talán az első tanszékvezetőtől, Weichinger Károlytól a mai vezetőig, Cságoly Ferencig ívelő hit a személyes tanár-diák viszony, az építészeti minőség és az építészhivatás kultúrateremtő erejében. (Sulyok Miklós)
KÖZÉP60 – A BME Építészmérnöki Karának Középülettervezési Tanszéke oktatóinak épületei 1996–2006
A kiállítást 15,30-kor Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke és Reischl Gábor a MÉSZ elnöke nyitja meg. Kurátor: Sulyok Miklós. Kiállítók: , , , , , , , , , , . A kiállítás az Építészet Hónapja 2006 keretében látható.