A kiállítást kedden 20 órakor megnyitja: Erhardt Miklós. Kiállító művészek: Fátyol Viola, Gunics Dóra, Ipsics Barbara, Lugosi Ágnes, Szeleczki Rozália.
A kiállításon öt fiatal művész vesz részt.
Ipsics Barbara műve a hagyományos értelemben vett dokumentáció és narráció megkérdőjelezése. Az Erzsébetvárosban talált tárgyak (mint pl. szemét, eldobott tárgyak, közismert helyszínek) egymástól látszólag függetlenül vannak jelen. A tematikailag és formailag teljesen különböző elemek egy fiktív személy, fiktív történetének részévé válnak egy Ipsics által készített könyvben. A képekkel illusztrált napló fő motívuma a voyeurség, az állandó figyelés, afféle kukkolás, ami egyben kutatás is. Ez a kutatás, valamint a történet összefésülése reprodukál aktuális helyzeteket a valóságból, miközben produkál is, de egy attól független, új történetet.
Gunics Dóra fotói Erzsébetváros, mint átalakuló városrész látványát vizsgálják. Egy olyan terület életképeit készítette el, mely éppen valamilyen változáson megy keresztül, és állandó viták tárgyát képezi, hogy milyen irányba is tartson ez a folyamat. Az a néhány nem reprezentatív, de karakteres helyszín, utcarészlet, épület, amelyek képei hátteréül szolgálnak, Erzsébetváros különböző arcait mutatják be; a kerület mai problematikus helyzetére is utalva.

Lugosi Ágnes VII. kerületi lakásokból, otthonokból szerzett, gyűjtött tárgyak, képek és hanganyagok által reflektál a helyi emberek saját tárgyaikhoz való viszonyára, egyéni emlékezetére. A kiállított tárgyak kutató- és gyűjtőmunka során kerülnek egy térbe. A véletlenszerűen felkeresett kerületiek elmesélik, hogy az általuk kiválasztott és kölcsönadott tárgyak mit jelentenek számukra, míg a kontextusából kiemelt tárgy saját tulajdonosáról vall a befogadónak. A kooperáció kialakulása a tárgytulajdonosok és a művész között fontos része volt a folyamatnak.
Az országos médiából is ismert, helyi közélettel, városrendezési és politikai vitákkal foglalkozik Szeleczki Rozi videója. A filmen az alkotó látható, ahogy a kerület volt polgármesterének, Hunvald Györgynek egy interjúját reprodukálja. A mű egyszerre foglalkozik a művészet és közélet viszonyával, és Erzsébetvárost érintő örökségvédelmi és szociális kérdésekkel.
Fátyol Viola műve érzékenyen nyúl a kerületi emlékezetpolitikához, mégpedig a környéken a különböző időkben felállított, majd eltüntetett emléktáblákat kutatva. A mű okosan szól arról, hogy múlt század történelmi és kulturális változásai miként hagytak nyomot maguk után. Olyan emlékek ezek, amik igazából nincsenek? Vagy amikről nem akarunk tudni? Olyan emlékek, amik igazából nem-emlékek? A munka a helyi társadalomtörténet eme nüansznyi rezdüléseit dokumentálja. A galéria nyitókiállítása, a Közérdekű kísérletek alapvetően a születendő intézmény lokális kontextusára szeretne reflektálni olyan módon, hogy a felkért művészek egy, a VII. kerületet érintő kutatómunkát követően új műveket hoztak létre, melyek egyes, helyben jellemző és fontos motívumot dolgoznak fel.