A Magyar Nemzeti Galéria „Közös és eltérő utakon” alcímű bemutatóján a súlypont a képzőművészet áttörése, az a nagy változás, ami az 1860-70-es évektől kezdve kezdődik, és az 1920-as években érik meg, a természet újszerű szemléletétől, a színek, formák robbanásáig.
Osztrák festők fedezték fel a 19. század második felében a magyar Alföld szépségét, amikor August von Pettenkoffen vezetésével megalapították a szolnoki festőiskolát.
A plain air napfényes színei ragyogtak fel az 1860-as évek végén a francia impresszionista mesterek kísérleteinek ismerete nélkül Szinyei Merse Pál ecsetjén. Az ún. Stimmungsimpressionizmus – hangulati impresszionizmus osztrák és magyar mestereinek- Mészöly Géza, E. J. Schindler, E. Jettel, Mednyánszky László megkapó tájképei mellett Munkácsy Mihály viszonylag kevés plan air hangulatú képei közül az egyik fő művet, a Poros utat mutatjuk be.
A szolnoki iskola újabb generációja, és a napfény szépségét különböző módon feldolgozó nagybányaiak, élükön Ferenczy Károllyal, vetélkednek a mesterével az osztrák plain air és szecessziós festőkkel Olga Wisinger Floriantól Carl Mollig.
A tárlaton olyan nagy egyéniségek dominálnak, mint Vaszary János, Rippl Rónai József, Csontváry Kosztka Tivadar, Gulácsy Lajos, Gustav Klimt, Egon Schiele és Oskar Kokoschka. Mellettük jelennek meg plakátok, kerámiák, ruhák, szövött kárpitok, egyrészt a megdöbbentően modern, geometrikus Wiener Werkstätte műtárgyai, illetve a magyaros stílust kereső Gödöllői művésztelep és szövőműhely alkotásai.
A kiállítás befejező részében uralkodnak az idősebb művészekkel szembeforduló, már avantgarde irányzatokhoz igazodó „Nyolcak”, illetve a Ma és a Kassák kör művei.
A kiállítást egykor nemzetközi visszhangot kiváltó, az 1912-ben Neukunst néven Budapesten bemutatkozó avantgarde bécsi művészek tárlatának felidézése mellett a húszas évek izgalmas újítói, a kinetizmus alkotásai bizonyítják, a bemutatott alig 50 év valóban az áttörés kora volt.