„a „stalinallee – sztálin sugárút” mint reprezentációs szerepet betöltő sugárút a szocialista kelet-berlin nagy presztízsprojektje volt. a ma karl-marx-allee-nak nevezett sugárút mentén 14 igazán díszes épület található. ezek az 1950-es évek elején nőttek ki „friedrichshain” munkásnegyedének második világháborús romjaiból. ott az épületállomány csaknem 70%-a megsemmisült, s nagy volt a lakásínség. a sztálin sugárút lakásai az átlag embereknek polgári kényelmet kínáltak, olyat, amilyet maguknak soha sem tudtak volna biztosítani. csempézett fürdőszoba, parkettázott helyiségek, központi fűtés, szemétledobó akna, lift – messze felülmúlva az átlagos bérkaszárnyák színvonalát. nemes anyagok, gazdag ornamentális díszek borították e lakópalotákat – a moszkvai előképeknek megfelelően. a meisseni kerámiából készült világos csempehomlokzatok tovább erősítették a klasszicista építészet játékos hatását: a házak akár a díszes torták, mintha cukrászmesterek készítették volna őket. néhány évvel később pécsett is megkezdődött egy új, szocialista eszmények szerinti városrész építése. neve újmecsekalja lett, amelyet később a máig használatos „uránváros” elnevezés váltott föl. a városrész névadója, a szovjet kezdeményezésre megnyitott uránbánya, amely a több ezres, az ország különböző részeiből idesereglett munkásságnak 1955-től kezdett el lakásokat, és később megfelelő városi infrastruktúrát építtetni. a paneles építési technika bevezetése 1960-tól egy nagy kiterjedésű városrész felépítéséhez vezetett, amely nem csak az uránbánya alkalmazottainak biztosított korszerű lakásokat. az általános lakáshiány idején sok más család is jutott itt fedélhez, s élvezhette a modern, világos és jól fűthető lakások kényelmét. az uránbánya bezárásáig mégis a bányavállalat maradt a városrész legfontosabb intézménye, amely alkalmazottainak nemcsak munkát és lakásokat kínált, hanem továbbképzést és szabadidős programokat is. a kiállítás, amely a pécsi és a berlini lakótelep első lakóival készült interjúkon alapszik, magukat a városlakókat, az ő tapasztalataikat és életútjukat szeretné bemutatni fotók kíséretében. ily módon nagyon személyes bepillantást nyújtva a két városrész történelmébe, melyek változatos múltja a széles nyilvánosság számára máig ismeretlen maradt.
axel halling: 1972-ben született. egyetemi tanulmányait berlinben, párizsban és budapesten végezte, kelet-európai tanulmányok, kelet- és délkelet-európai történelem és hungarológia szakokon. több évig dolgozott a berlini magyar kultúrintézetben, 2004 és 2007 között robert bosch kultúrmenedzserként pécsett tevékenykedett. jelenleg szabadfoglalkozású kultúrmenedzser berlinben.
n. kovács tímea: 1971-ben született. egyetemi tanulmányait a pécsi tudományegyetemen végezte nyelvészet, irodalom és kommunikáció szakokon. 2002-ben doktorált. 2006 óta a lipcsei középkelet-európai társadalomtudományi kutatóintézetben /gwzo/ dolgozik.
lidia tirri: 1972-ben siracusában, szicíliában született. egyetemi tanulmányait milánóban, cataniában és düsseldorfban végezte irodalom, német, angol és francia szakokon. 1997 óta berlinben él, ahol 2002-ben fotográfusként végzett. jelenleg berlinben dolgozik. 2006-ban elnyerte a premio nazionale di fotografia riccardo pezza fotóművészeti díjat.”
